nlc.hu
Aktuális
Nagyot drágult krumpli, mégsem vonatkozik rá az árstop

Nagyot drágult krumpli, mégsem vonatkozik rá az árstop

Egy év alatt harmadával kerül többe a burgonya, de nem fagyasztják be az árát.

Hatodik hónapja emelkedik a burgonya ára, a múlt hónapban több mint 30 százalékkal kértek érte többet, mint egy évvel korábban. Mégsem vonatkozik rá az árstop, amely befagyasztja néhány termék árát tavaly októberi szinten – számolt be az RTL Híradó.

Pedig egy egy átlagos család majdnem 6 kiló krumplit vásárol havonta, több mint kétszer annyit, mint például cukorból. A krumpli az egyik legkedveltebb élelmiszer Magyarországon.

Krumplit válogatnak a piacon

Burgonyát válogat egy védőmaszkot és gumikesztyűt viselő polgárőr, miközben időseknek vásárol be egy XIII. kerületi áruházban 2020. március 23-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az áremelkedés viszont úgy tűnik, nem áll meg: idén további 25-30 százalékos drágulásra számítanak a termelők a kötelező minimálbéremelés és a megugró energiaárak miatt.

A termelők azzal indokolják a burgonya árának emelkedését, hogy a nyári hőség nem kedvezett a krumplinak, 20 százalékkal kevesebb volt a termés Európában. A magyar árakat pedig a nyugat-európai árak határozzák meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top