nlc.hu
Aktuális

Koronavírus elleni tablettát hagyott jóvá az EMA

Jóváhagyták a Pfizer koronavírus elleni tablettáját

Paxlovidot a magas kockázati csoportba eső felnőttek kezelésére lehet majd használni

Bizonyos feltételek mellett jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön a Pfizer által fejlesztett koronavírus elleni tabletta forgalmazását az unió területén – írta a Reuters alapján a HVG. A Paxlovid nevet viselő gyógyszert a magas kockázati csoportba eső felnőttek kezelésére lehet majd használni. Jelenleg csak egy maroknyi uniós ország vásárolt be a gyógyszerből, ezek között megtalálni Olaszországot, Belgiumot és Németországot is.

Pfizer, koronavírus elleni tabletta, EMA, engedély

(Fotó: MTI/MTVA)

Nem a Paxlovid az egyetlen szájon át szedhető koronavírus elleni gyógyszer, az USA-ban már a Pfizer terméke mellett engedélyt kapott a Merck által gyártott molnupiravir is. Ennek is zajlik az uniós engedélyeztetése, bár ez egy lassabb folyamat, mivel a cég tavaly novemberben kénytelen volt felülvizsgálni a tesztfázisban készült adatokat, ugyanis a gyógyszer lényegesen kevésbé bizonyult hatékonynak, mint azt korábban gondolták.

NYERNI SZERETNÉK

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése