nlc.hu
Aktuális

Szilágyi Gerda profiljával visszaélt valaki

Szilágyi Gerda feljelentést tett, visszaéltek a nevével

Visszaéltek Szilágyi Gerda nevével, ezért a 18 éves úszó feljelentést tett a rendőrségen – közölte az úszónő apja, Szilágyi Zoltán.

Január harmadikán furcsa és zavaros blogbejegyzés tűnt fel a neten. A szerzője magát Szilágyi Gerda nevében tett elképesztő állításokat Szilágyi Liliánáról, Cseh Lászlóról és Hosszú Katinkáról. Szilágyi Zoltán, Gerda apja a Telexnek azt mondta, hogy már hetekkel ezelőtt tudomásukra jutott a blog, valamint legalább egy ál-Facebook-profil létezése.

Szilágyi Gerda

Szilágyi Gerda (MTI)

Szilágyi Gerda három héttel ezelőtt feljelentést tett,

személyiségi jogaival történt visszaélés miatt. „Mérhetetlenül szomorúvá tesz őt és engem is, hogy visszaéltek a nevével” – mondta Szilágyi Zoltán. Hozzátette: ő és lánya is elhatárolódnak a bejegyzésben leírtaktól.

Szilágyi Zoltán tudomása szerint az ügy még nyomozati szakaszban van,

egyelőre nem kaptak visszajelzést annak állásáról. A blogbejegyzés szerzője egy – többek között – Egres Béla álnéven is garázdálkodó személy lehet, kinek viselt dolgairól itt lehet bővebben olvasni.

Szilágyi Gerda az nlc-n:

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése