A közlemény szerint a járőrök azért mentek a mosonmagyaróvári ingatlanhoz, mert információjuk volt arról, hogy a körözött férfi ott tartózkodik. Miután elfogták, a férfi elmondta, hogy az ingatlanban együtt él tavaly januárban elhunyt édesapja holttestével, amelyet letakart, azóta nem járt a szobájában. A rendőrök megtalálták a mumifikálódott holttestet, az orvos pedig megállapította, hogy a férfi természetes módon halt meg – írja az MTI.
A körülmények tisztázása érdekében a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet. Kiderült az is, hogy a körözött férfi édesapja halála óta rendszeresen felvette annak nyugdíját. A jogtalanul felvett összegből 1 millió 700 ezer forintot átadott a rendőröknek. A férfit a rendőrök elfogták, majd társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.