nlc.hu
Aktuális

Az orosz-ukrán háború képei - 8. nap

Egymillióan menekültek el az ostromlott Ukrajnából – Az orosz-ukrán háború képei, 8. nap

Orosz ellenőrzés alatt az első ukrán nagyváros, egymillió ember menekült el az országból. Képek az orosz-ukrán háború 8. napjáról.

Február 24-én arra ébredt a világ, hogy Oroszország hadserege lerohanta Ukrajnát, a háború már nyolcadik napja tart.

Az orosz erők elfoglalták a dél-ukrajnai, 300 ezres Herszont. Ez az első jelentős ukrajnai város, amely orosz kontroll alá került. Közben egész nap bombázták Mariupolt, a civil lakosok a 450 ezres kikötővárosban rekedtek, a városban nincs áram és víz, a polgármester szerint humanitárius katasztrófa fenyeget. Az amerikai hírszerzés információi szerint orosz hadihajók Odessza felé vették az irányt. Kijev továbbra is ukrán ellenőrzés alatt van, a hatalmas orosz konvoj még nem érte el a fővárost. 

Ukrajna lakosságának két százaléka, egymillió ember menekült el az ostrom alatt lévő országból szerda éjfélig. Volt, akiknek alig született meg a kisbabájuk, amikor menekülniük kellett, és az utolsó 13 kilométert már gyalog tették meg a négynapos kicsivel. Egy ukrán kismama alighogy megérkezett a Nyugatiba, megindult a szülés, és Budapesten hozta világra a kisfiát.

Elkezdődött a második ukrán-orosz tárgyalás, amelyen az ukránok egyebek mellett azonnali tűzszünetet akarnak. 

A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kellő számú országtól kapott jóváhagyást arra, hogy azonnal elkezdhesse a nyomozást Oroszország esetleges ukrajnai háborús bűncselekményei ügyében. Megalapozottan gyanítható, hogy háborús- és emberiesség elleni bűncselekményeket is elkövettek Ukrajna orosz inváziója során.

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Ukrán férfi romok között Zsitomirban 2022. március 2-án. A támadásban legalább 3 ember meghalt és közel 20 megsebesült (Fotó: Emmanuel DUPARCQ / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Füst száll fel egy találatot kapott olajtárolóból, Csernyihivban (Fotó: Handout / UKRAINE EMERGENCY MINISTRY PRESS SERVICE / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Nő a kisfiával várakozik a lvivi vonatállomáson, március 3-án (Fotó: Daniel LEAL / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Gyerekek egy Lvivből Ungvárra induló a vonat ablakában (Fotó: Daniel LEAL / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Útlevélellenőrzés közben egy önkéntes alvó gyereket tesz fel a Lengyelországba induló vonatra, március 3-án (Fotó: Daniel LEAL / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Ukrán katonák a fronton, Kijevtől északkeletre, március 3-án (Fotó: Aris Messinis / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Ukrán katonák a frontvonalon, Kijevtől északkeletre, március 3-án (Fotó: Aris Messinis / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Ukrán katonák egy Zsigába pakolnak fegyvereket, Kijevtől északkeletre, március 3-án (Fotó: Aris Messinis / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Egy nő elsírja magát, miközben megpróbál feljutni a Lengyelországba tartó vonatra, a nyugat-ukrajnai Lviv vasútállomásán (Fotó: Daniel LEAL / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Önkéntes harckocsi akadályt hegeszt Lvivben, március 3-án (Fotó: Daniel LEAL / AFP)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Lengyel határőr plüssmackót ad egy ukrán kislánynak a lengyel Przemysl vasútállomásán (Fotó: Kay Nietfeld/picture alliance via Getty Images)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Tüntetés Berlinben az orosz-ukrán háború ellen, március 3-án (Fotó: Michael Hanschke/picture alliance via Getty Images)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Tüntetés Hamburgban az orosz-ukrán háború ellen, március 3-án (Fotó: Bodo Marks/picture alliance via Getty Images)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Törmelékek és egy Lada roncsai a kijevi tévétoronynál történt támadás után, március 2-án (Fotó: Chris McGrath/Getty Images)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Egy férfi újszülött gyermekével egy kijevi kórház óvóhelyként működő pincéjében, március 2-án (Fotó: Chris McGrath/Getty Images)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Egy nő babájával várakozik a lvivi vasútállomáson (Fotó: Gaelle Girbes/Getty Images)

orosz-ukrán háború Ukrajna menekültek Vlagyimir Putyin

Ukrán kislány kezében kistestvérével Záhonynál (Fotó: Christopher Furlong/Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.