A Magyar Ügyvédi Kamara az európai nemzeti ügyvédi kamarákkal együtt kiáll amellett, hogy minden államnak tiszteletben kell tartania az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás egyetemes értékeit. Az ügyvédség szolidaritását fejezi ki, és igyekszik segítséget nyújtani mindazoknak, akik erre rászorulnak. A pénzbeli és tárgyi adományokon túl jogi segítségnyújtást is biztosít tagjain keresztül, és üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely enyhítheti a kialakult állapot következményeit – áll a szervezet közleményében.
Az ügyvédi kamarákhoz eljutott jelzések alapján a magyar-ukrán határ közelében elszállásolt menekültek súlyos ellátási hiányokkal küzdenek, ezért, a nagy összegű felajánlás mellett, célzottan is szeretnének segítséget nyújtani.
A teljes magyar ügyvédség közreműködésével adománygyűjtést hirdetnek, 2022. március 4-én, pénteken, 16 óráig, a Budapesti Ügyvédi Kamara főépületében (1055 Budapest, Szalay utca 7.) várnak:
- tartós élelmiszereket (pl. konzerv, cukor, liszt, olaj, tápszer, keksz, tésztát, nem romlandó édességet, mézet, lekvárt, tartós tejet),
- tisztálkodószereket (pl. fogkrém, szappan, tusfürdő, pelenka, sampon, cumisüveg, nedves törlőkendő),
- gyógyszereket (pl. vitamin, láz- és fájdalomcsillapító),
- valamint ágyneműt, hálózsákot. A felajánlásokat – a segélyszervezetekkel összefogva – közvetlenül a rászorulókhoz fogják eljuttatni.
“Bízunk abban, hogy kezdeményezésünk segítő kezekre talál, és a megmozdulás sikerre vezet, mely esetben a gyűjtést a következő hetekben is folytatjuk.” – mondta dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.
Az ügyvédség tájékoztatása alapján számos megkeresés érkezik hozzájuk az ukrán-orosz háborús helyzet elől Magyarországra menekülők ügyeinek intézésével kapcsolatban. Ezért olyan jogászok jelentkezését is várják, akik beszélik az ukrán vagy az orosz nyelvet, van tapasztalatuk menekültügyi eljárások intézésében, szeretnének a rászorulóknak nyelv- és szaktudásukkal segítséget nyújtani. Jelentkezni az ukrajna@bpbar.hu e-mail címen lehet.