Két héttel az orosz-ukrán háború kitörése után továbbra is terjednek a hamis vagy félrevezető videók és képek az invázióról. A régi videókat aktuálisnak állítják be, új fotókat réginek, még akkor is, ha igazolhatóan a jelenlegi konfliktusból származnak. Nehéz kiigazodni, mi a valóság és mi manipuláció. A napokban például olyan állítások terjedtek el a közösségi médiákban, hogy a kelet-ukrajnai Csuhuivban lerombolt lakóépületet ábrázoló fotók és videófelvételek valójában az oroszországi Magnyitogorszk városában történt 2018-as gázrobbanásból származnak. Egyesek azt is állították, hogy a véres, bekötött fejjel látható, 52 éves Olena Kurilo tanárnőt ábrázoló megrázó fotó valójában szintén 2018-ból származik, vagy a nő csak „válságszínész”, akit egy támadás jeleneteinek eljátszására béreltek fel. A tanárnő ezért egy videóban üzent a kétkedőknek, hogy ő nem egy kitalált személy, és a sérülései is valódiak. „Ezek igazi sérülések, igazi sebek. Itt a szemem, ez maradt belőle, nem látok vele. Sok apró törmelék találta el a szemem, remélem, visszanyerem a látásom, és minden rendben lesz” – nyilatkozta a Daily Mailnek. A nőről egyébként két fotós is készített felvételeket, és ezek bejárták a világsajtót. Mindkét fotós megerősítette, hogy a fotók február 24-én készültek – ezt a tényt tovább erősítik a képek metaadatai, amelyek ugyanazt a készítési dátumot jelzik, mutatott rá a BBC.
Az 52 éves tanárnő sérülései az orosz támadás után (Fotó: Aris Messinis/AFP)
Ugyanakkor vannak olyan felvételek, amelyek tényleg nem a valóságot ábrázolják. Ilyen az az elmosódott videó is, amely azt állítja, hogy egy ukrán lány szembeszáll egy orosz katonával, és amelyet 12 millióan néztek meg a TikTokon és közel egymillióan a Twitteren. A „Menj vissza az országodba: bátor kislány száll szembe Putyin megszálló seregével” című felvételen valójában egy palesztin lány, Ahed Tamimi látható, aki akkor 11 éves volt, és egy izraeli katonának mondja ezeket a mondatokat angolul, miután bátyját 2012-ben letartóztatták. A Twitter ugyan jelölte a videót, de továbbra is egyre gyarapodik a nézettsége a TikTokon, és felkerült a Youtube-ra is.
Forrás: politifact.com
Hasonlóan hiteltelen a több platformon is elterjedt videó, mely szerint kijevi lakosok az orosz gyalogság ellen Molotov-koktélokkal harcolnak. Sok felhasználó azt hitte, hogy a felvétel az ukrán állampolgárok és az orosz erők közötti összecsapásokat mutatja, sőt két brit parlamenti képviselő is bedőlt a csalásnak. Csakhogy a videó régi, még a 2014-es Euromaidan téren tartott tüntetések idején készült, amelyek Ukrajna akkori elnökének, Viktor Janukovicsnak a bukásához vezettek. Ugyancsak milliónyi kedvelést és megosztást generált egy fotó, amelyen két kisgyermek látható, akik az ukrán erők harcba induló konvoja előtt állnak. A képet azonban 2016-ban tették közzé először, és az ukrán védelmi minisztérium önkéntes fotósa készítette.
Forrás: India Today
Álhír vagy félretájékoztatás?
A valóságellenőrzést részben az teszi annyira nehézzé, hogy a krízis szó szerint percről percre változik. Míg a félretájékoztatás valótlan információ, amit olyan valaki oszt meg, aki tévesen azt hiszi, hogy a forrás hiteles és tényszerű, addig az álhíreket szándékosan terjesztik. Az orosz–ukrán háború esetében a világ mindkettőből sokat lát. Például egy fehérorosz hírügynökség megosztott egy képet, amelyről azt írták, hogy egy ukrán pilóta lelőtt egy orosz támadórepülőt. A videót több mint egymillió alkalommal nézték meg kevesebb, mint egy hét alatt. Később azonban megerősítést nyert, hogy a videó valójában az Arma 3 videojáték grafikája volt – és semmi köze a folyamatban lévő ukrajnai konfliktushoz, szándékos álhírterjesztés volt. Egy másik videó, amelyet később javítottak, azt sugallta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz inváziót követően csatlakozott a csapatokhoz egy kávéra. Bár a felvétel valódi volt, az információ azért félrevezető, mert a videó közvetlenül Oroszország megszállása előtt készült.
„Az álhír célja általában nem az, hogy meggyőzzön minket egy bizonyos nézetről, hanem az, hogy kétségbe vonja, hogy bármi igaz. Ez azért van, hogy megbénítson minket” – mondta Matthew Johnson, a MediaSmarts, a digitális médiaműveltséggel foglalkozó kanadai nonprofit szervezet oktatási igazgatója a Globalnews-nak. „Ez az egyik legnagyobb különbség a dezinformáció és a félretájékoztatás között. A félretájékoztatás olyasvalami, amit megoszt valaki, aki elhiszi, hogy a látott dolog igaz. Az álhír célja valójában az, hogy kétségeket szítson és megbénítson.”
Sérülékeny információ és relativizálás
Az információk szűrését azonban nehezíti, hogy Oroszországban nagy tradíciója van az információs hadviselésnek. Az információs hadviselésen (a számítógépeket, szoftvereket és parancsvezérlő rendszereket megtámadó kiberhadviseléstől eltérően) az információgyűjtést, feldolgozást és továbbítást, valamint mindezek zavarását, bénítását és védelmét értik valamely katonai cél megvalósítása érdekében. Vlagyimir Putyin régóta az információs hadviselés mesterének hírében áll. Az elmúlt évtizedben a hamis narratívák agresszív népszerűsítése kulcsfontosságúnak bizonyult számos mérföldkőnek számító eredményében, mint például a Krím 2014-es elfoglalásában és Donald Trump 2016-os megválasztásában. 2022-ben az orosz kormánycsoportok független hírintézményként adták ki magukat, és hamis személyiségeket hoztak létre a Facebookon, Instagramon, Twitteren, YouTube-on, Telegramon, valamint az orosz nyelvű Odnoklassnikiben és a VK-ban, hogy orosz narratívákat terjesszenek az ukránokról. A The Washington Post szerint 2014-ben az orosz katonai hírszerzés több mint 30 álukrán csoportot és közösségi médiafiókot, valamint 25 „vezető angol nyelvű” kiadványt hozott létre. A titkosszolgálatok átlagos ukránoknak adták ki magukat, hogy híreket és megjegyzéseket terjesszenek és egymásnak ugrasszák az oroszbarát polgárokat és a tüntetőket – hogy csak néhányat említsünk az orosz információs hadviselés példáiból.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin a 2018-as csúcstalálkozón, Helsinkiben (Fotó: Chris McGrath/Getty Images)
Miközben a közösségi média csökkenti a kommunikáció költségeit, felgyorsítja a hír terjedését, a világjárvány alatt már tapasztalhattuk, hogy sokak számára egyre nehezebb különbséget tenni igazság és hazugság között, a tények a virtuális térben relatívvá, viszonylagossá, kérdésessé válnak. „A hamis információk terjedésének egyik gyökere, hogy sokan demokratikus berendezkedés alatt nemcsak azt értik, hogy a vélemények egyenlők, hanem azt is, hogy a tények relativizálhatóak, pedig ez nem igaz. A Facebook maga egy olyan gépezet, ahol te magad laikusként is kiadhatsz egy sajtóközleményt például a gyereked hétvégi nyaralásáról. Ezáltal aztán minden relatívvá válik ebben a térben, miközben bizonyos dolgok a való életben igenis szakértelmet igényelnek, mint például annak eldöntése, hogy valami igaz-e vagy nem igaz – világítja meg annak működését Vass István pszichológus, miként dőlünk be sokan a hamis információknak a neten. – A valóságban egy atomerőműbe nem sétálhatna be egy helyi lakos, hogy picit több plutóniumot rakna rá, begyorsítaná egy kicsit a dolgokat, de a Facebook kommentszekciójában simán tanácsolhat ilyet, így kezd szétolvadni a szakértelem és laikusság, a két vélemény nagyon közel kerül egymáshoz. Egy kórházi folyosón nyilatkozó orvos és Sanyi bácsi véleménye a Facebookon pont ugyanakkora relevanciával tud bírni, miközben a valóságban a kettő közötti különbség annyira triviális, hogy nem is kell magyarázni. Pedig a demokráciában vannak struktúrák, amelyek teljesítményalapúak, és ahová bekerülni nehéz: a versenysport sem arról szól, hogy bárki odamehet úszni a medencébe, hanem arról, hogy a sportolónak a bekerüléshez egy hosszú bizonyítási folyamaton kell végigmennie. Ez mindenki számára egyértelmű, a Facebookon azonban egyáltalán nem. Itt a szakértelem és a laikusi vélemény egy platformra került, és úgy lehet tenni, mintha azok ugyanannyit érő információk lennének, pedig egyáltalán nem azok” – mondja a pszichológus.
Közösségi média: több szem, rengeteg vélemény
Az internet és a közösségi média egyszerre az információ és a dezinformáció gyakorlatilag kifogyhatatlan forrása és a háborúval kapcsolatban a híréhség hatalmas. A szerkesztőségeken és a hétköznapi emberen is óriási a nyomás, hogy megpróbálja percről percre követni és végtére is, értelmezni az eszkalálódó helyzetet.
Az optimista nézetek szerint a közösségi médián keresztül végre milliónyi hangon keresztül ismerheti meg a világ az igazságot, sokan azonban nem ilyen derűlátók. A szkeptikusok attól tartanak, éppen a közösségi média terjedése teremtette meg azt a helyzetet a sajtópiac átrendezésével, hogy egyre kevesebb szerkesztőségben van például forrás arra, hogy külföldi tudósítókat alkalmazzanak. Olyan szakembereket, akik kellő nyelv és terepismerettel rendelkeznek, hogy adott esetben egy bonyolult, érzelmileg telített háborús konfliktust kontextusba tudjanak helyezni.
Nem finomkodott a szavakkal Boštjan Videmšek, a legnagyobb szlovén napilap, a DELO díjnyertes haditudósítója, aki a minap egyenesen arról beszélt, szerinte az újságírás a klinikai halál közelébe került. Az újságíró az rtvslo.si újságírójának, Kaja Sajovic-nek úgy fogalmazott:
Én újságíróként, aki az elmúlt húsz évben háborúkról tudósítottam és hétéves korom óta mindenféle hírt követek és csak olvasok, olvasok és olvasok, ma nem tudom, mit nézzek, mit olvassak.
Hozzátette:
Csak azoknak hiszek, akik a terepen vannak. Akik érzik a háború szagát, tapintását, akiknek a háború a betevő falat. Az, hogy kinek mi a véleménye, teljesen másodlagos.
Boštjan Videmšek haditudósító szerint a klinikai halál közelében van a hagyományos újságírás (Fotó: Journalismfund)
De nem mindenki ilyen pesszimista a közösségi média térnyerése miatt a háborúról szóló tudósításokban. Malcolm Brabant szabadúszó újságíró, a BBC korábbi tudósítója például úgy véli, minden attól függ, hogy a szerkesztőségek hogyan használják fel az elérhető, vagy kapott anyagokat. Szerinte az okostelefonokkal készült felvételek nem citizen journalismnek (nem szakmabeliek által végzett újságírásnak), hanem szemtanú beszámolóknak kell tekinteni. Mindig törekedni kell természetesen a hitelesség ellenőrzésére és idővel fel kell térképezni, ki őszinte, de – tette hozzá – a tapasztalat az, hogy az esetek többségében a képek nem hazudnak.
Muzulmán katonákkal készít interjút Malcolm Brabant a bosnyák Travnikban, miután megszereztek egy tankot a horvátoktól (Fotó: Malcolm Brabant)
Malcolm Brabant szerint számos ok van, ami miatt a mostani orosz-ukrán háborúról nehéz tudósítani. Többek közt, az, hogy óriási területen folynak a harcok és a helyzet kiszámíthatatlan. Szerinte, mivel nehéz a harcok közelébe kerüli, el kell fogadni, hogy ez egy olyan háború, ahol a tájékozódásban jelentős szerepet játszanak a szemtanúk által készített, közösségi oldalakon közzétett videók.
Malcolm Brabant 2015-ben az Afganisztánból és Szíriából Görögország irányába menekülő tömegekről a PBS csatornának készített riportsorozatot, melyért elnyerte a tekintélyes Peabody-díjat. Az újságíró több évtizedes karrierje alatt számos országban volt külföldi tudósító és a haditudósítói szerepet is kipróbálta. Tudósított a délszláv háborúról és 1995-ben ő szállította többek közt az információkat a harcmezőkről a tévénézőknek az első orosz-csecsen háborúról. Testközelből tapasztalta meg, hogyan veri le Borisz Jelcin a csecsenek lázadását és – mint mondta – életében nem félt annyira, mint amikor az oroszok elkezdtek bombázni. A repeszbombák és rakétasorozatlövők meggyőzték arról, hogy a tűzvonalból való tudósítást nem neki találták ki, de volt olyan kollégája, barátja, aki ennél a területnél maradt és végül az életével fizetett a hivatásáért. Ilyen volt például Kurt Schork haditudósító, akit 2000-ben lőttek agyon egy támadás során Sierra Leonéban.
Malcolm Brabant a hajdani amerikai haditudósítóval, Kurt Schorkkal 1992-ben Szarajevóban (Fotó: Malcolm Brabant)
A mindössze 54 éves amerikai férfi a Reutersnek tudósított a véres polgárháborúról, amikor támadás érte őt és stábját. Rajta kívül szintén életét vesztette az AP-nek dolgozó Miguel Gil Moreno de Mora spanyol operatőr és megsérült további két újságíró.
Malcolm Brabant szerint,
mindig elfogadhatatlan, ha idős férfiak hiúsága miatt fiatal férfiak, nők és gyerekek halnak meg. Háborúk azért robbannak ki, mert valaki, vagy valakik elszámolják magukat. És erre, sajnos, mindig nagy az esély.
A közelmúltban sokan szomorúan és aggódva vették tudomásul, hogy Clive Myrie, a BBC egyik sokat méltatott kijevi tudósítója – aki nemrég arról beszélt, azért marad, amíg lehet, mert olyan sok baromság kering a jelenlegi háborús helyzettel kapcsolatban– Twitteren a minap arról adott hírt, kénytelen volt Románián keresztül távozni Ukrajnából. A BBC több tudósítója továbbra is az országban tartózkodik számos nemzetközi, köztük például a 24.hu szerkesztőség és TV csatorna munkatársához hasonlóan, a helyzet fokozódásával azonban számolni kell azzal, hogy számuk a jövőben csökken.
Malcolm Brabant szerint az ukránoknak arra kell használniuk az okostelefonjaikat, hogy megmutassák a világnak, mi történik velük. Azzal segíthetnek maguknak, ha mindent rögzítenek, amit csak tudnak és felteszik az internetre, hogy a nagyobb, nemzetközi médiumok is hozzáférhessenek – mondta, majd viccesen hozzátette, hogy, külön praktikus lenne, ha a felvételeket portré helyett landscape (tájkép) beállítással tudnák elkészíteni. Rámutatott, hogy egyébként számos ukrán, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, nagyon jól használja a közösségi médiát az üzeneteinek a tolmácsolására.
Így tesz az a fiatal ukrán nő is, akivel a BBC készített interjút néhány napja. Valeria Valerisssh néven a TikTok-on keresztül dokumentálja, hogy mit jelent az orosz beavatkozás a településen, ahol él és hogyan töltik családjával immáron életük nagy részét a föld alatti bunkerben.
Ezek jelezhetik, hogy álhírrel van dolgod
Kérdés persze, laikusként honnan tudhatjuk, hogy egy információ igaz-e vagy hamis. Szakértők szerint az egyik korai jelző, amely arra utal, hogy valami félretájékoztatás, álhír vagy propaganda lehet, hogy erős érzelmet kelt. A félretájékoztatásnak és az álhírnek akkor van a legnagyobb esélye a fennmaradásra, ha félelmet és haragot kelt egy másik csoporttal szemben. Ha a videók érzelmesek, akkor az emberek nagyobb valószínűséggel kedvelik, osztják meg ezeket, ami arra készteti az algoritmusokat, hogy szélesebb közönséghez juttassák el a hamis felvételeket. Ilyenkor jó, ha van egy jól ismert tényellenőrző eszköztárunk, például jó kulcsszavakkal „ráguglizunk”, vagy tényellenőrző keresőmotort használunk. Megosztás előtt hasznos lehet a bejegyzés eredeti szerzőéig visszakattintani, megnézni a profilját, és kételkedni, ha az adott eseményről csupán egyetlen, hivatalosnak nem tekinthető forrás számolt be.
