A II. világháború óta a leggyorsabban növekvő menekültáradatként hivatkozik az Európai Tanács az ukrajnai fegyveres konfliktus elől menekülőkre. Mennyire könnyen válhatnak a menekülő nők és lányok, illetve férfiak és fiúk az emberkereskedelem áldozataivá?
De Coll Ágnes: Azt gondolom, hogy minden ilyen menekülthullámnak van egy ilyen veszélye sajnos, hogy azok a kiszolgáltatott emberek, akik valami kapcsán (akár most a háború, akár a 2015-ös menekültválságnál) kiszolgáltatottá váltak, felajánlanak nekik munkákat és esélyes, hogy becsapják őket. Ezeket tapasztalatból tudjuk. Anno azok közül, akik Görögországban állomásoztak akár egy évig is, sokan bekerültek az emberkereskedők hálójába. Vagy ott helyben prostitúcióra kényszerítették őket, vagy akár kényszermunkára, csicskáztatásra. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ház körüli munkára kérik őket, majd rabszolgává válnak.
A Facebookon tettél közzé egy felhívást ezzel kapcsolatban, a stricik a határon hashtaggel. Beszélhetünk konkrét esetekről?
A stricik a határon hashtag arra szolgál, hogy mindenki figyeljen. Az, hogy most vannak-e konkrét ügyek, ez olyan szempontból érzékeny, hogy mi azt a rendőrségnek jelezzük, ha van konkrétum. Azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy mindenki tudjon erről, és elkezdődjön a közbeszéd. Múlt hét szombaton a Miniszterelnökség előállításában kikerült negyvenezer szórólap a határra erre a problémakörre reagálva, további tízezer szórólap pedig a pályaudvarokra és az egyéb helyekre. Illetve arra is, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy az ilyesfajta menekülthullámok az embereket olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, hogy az emberkereskedők hálójába kerülhetnek. A rosszindulatú felajánlások is megtörténnek.
De Coll Ágnes / Baptista Szeretetszolgálat
Amit az első két hétben láttunk, az az volt, hogy az egyik hullámban sokan elindultak elsőként Kárpátaljáról. Ők azok a magyarajkúak, akik mélyszegénységből, szegénységből jönnek. Akik önmagukban is különösen veszélyeztetettek az emberkereskedelem jelenségével, mert hogy általában ez az a célcsoport Magyarországon is, akiket behálóznak az emberkereskedők. Kecsegtető ajánlatokat tesznek, munkaajánlatot, könnyű munkával jól lehet keresni, ezt ígérik nekik. Van a másik hullám, akik utaznak tovább. Az ukránok, akik jönnek egészen a keleti részről, Kijev felől is, ők főként nők és gyerekek. A nehéz ebben az egészben, hogy nem mindenkinek van terve. Sokan jönnek úgy, hogy eleve tudják, hogy tovább utaznak, mert ismerősük, rokonaik élnek más országokban. Vannak olyanok, akiknek nincs tervük, fogják magukat, és elindulnak. Németország is fogadja a menekülőket, és akik terv nélkül odamennek, ott is ugyanaz a veszély fenyegetheti őket, hogy az emberkereskedők megtalálják, és ajánlanak nekik munkát, szállást.
Az a legfontosabb ebben a helyzetben, hogy mindenkihez eljusson az az információ, hogy regisztráljon a határon, mert minden határon van egy segélyszervezet, le van osztva az összes határállomás, ahol dolgoznak. Az is regisztráljon, aki szállást ajánl fel vagy szállítást ajánl fel. Ha valaki nem akar regisztrálni szállásadóként vagy szállítóként, az már mindjárt gyanússá válhat, hogy miért nem akarja megadni az adatait.
Ez nem visszaélés az adatokkal, egyszerűen csak szeretnénk nyomon követni, ki hol kapott szállást. Főként azért, mert rengeteg civil belefolyt ebbe, és a saját otthonaikba fogadnak be menekülteket. Például a menekülők, ha szeretnének itt munkát találni, akkor az egy integrációs folyamat lesz később, amihez az idegenrendészet szükséges, a menekültes státusz is szükséges, amihez szakemberekre van szükség. Azon túl, hogy van mindenféle felajánlás, ami jó szándékú, rengeteg másra is fontos figyelni. Nem beszélve arról, hogy milyen módon traumatizáltak. Van, aki ezt látszólag jól bírja, van aki kevésbé jól bírja. Mivel én az emberkereskedelem ellen dolgozom a Baptista Szeretetszolgálat égisze alatt, így lehetőségünk van arra, hogy traumaterapeutákat is becsatornázzunk a munkába. Ők akár a menekülteknek is segítenek.
Az úgynevezett loverboyok rendszerét kell elképzelni ebben a helyzetben is, akárcsak a hazai intézetis lányok futtatói esetében?
Az első gesztus mindenképpen egy kedves gesztus. Azt mondhatjuk, hogy a loverboy jelenség önmagában valóban a prostitúcióhoz kapcsolódik, de mindegyik fajta kizsákmányolásnak áll a hátterében egy beetetés. Mindazt a kötődést pótolja, ami általában hiányzik ezeknek az embereknek az életéből. Akik klasszikusan Magyarországon belül vagy külföldön emberkereskedelem áldozatává válnak, nekik mind rendezetlen a családi hátterük, vagy olyan életszakaszban vannak, ami miatt gyámolításra szorulnak, elesettek. Megözvegyül például egy idősebb ember, és nem tudja, hogy mihez kezdjen. Olyan állapotban van az illető, amit ki tudnak használni azok az emberek, akik majdan kizsákmányolják őket. Ezt a kötődést alakítják ki. Az, hogy valaki egy családot ajánl fel egy férfinek, egy nőnek, egy fiatal lánynak, az mindig a kötődés kialakításával kezdődik. Azok az emberek, akik menekülnek most, csonka családként, gyakorlatilag hajléktalanként, gyökértelenül jönnek, és mind gyámolításra szorulnak. Mind azt keresik, hova tudnak kapcsolódni érzelmileg. Ha jön egy család, és azt mondja, hogy hozzánk gyere, mert majd mi segítünk mindenben, akkor az ember szívesen gondol arra, hogy ‘hú de jó lenne már valaki, aki segít’ – hiszen annyira sok mindenben kell a segítség. Ez az a kiszolgáltatott helyzet, amiben nemcsak jóindulatú emberek tehetnek felajánlásokat, hanem rossz szándékú emberek is.
Ukrán menekültek egy tiszabecsi menekültszállásként működő iskola előtt (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Ha az érzelmekről, a kötődés kialakításáról beszélünk, akkor ezek szerint nemcsak a férfiakra jellemző, hanem akár nők is lehetnek a beetetők. Jól gondolom?
Igen, nemcsak férfiak, hanem lehetnek nők is. Sokszor van az, hogy nőket küldenek erre a feladatra, hogy behálózzák azokat az embereket, akik segítségre szorulnak, mert esetleg kevésbé gyanús, hogy egy nő ajánl fel segítséget. Ez lehet akár rossz szándékú.
Becslések szerint körülbelül 3 millióan kényszerültek elhagyni az otthonukat 3 hét alatt, és a 90%-uk nők és gyerekek. A határon átlépve a civil szervezetektől kapnak valamilyen felvilágosítást arról, hogy kihez, milyen autókba ne szálljanak be? Egyáltalán hogyan lehet figyelmeztetni őket az emberkereskedelem veszélyére? Mondtad a szórólapokat korábban…
Vannak bizonyos dolgok, amiket fontos elmondani: hogy ha valaki jön és azt mondja, hogy csak fiatal nőket akar elszállásolni, vagy fiatal lányokat, akkor ne menjenek vele. Ne adják ki a kezükből az útlevelüket semmilyen helyzetben, se az irataikat, akár megőrzésre se. Soha ne gondolják azt, hogy fizetni kell a szállásért, az utazásért, mert hogy alapvetően a segélyszervezetek ingyen adják a szállítást, az ellátást, étkezést is. Aztán az, hogy később, ha a menekülő integrálódni szeretne, hogyan alakul az életkörülménye, az már egy másik kérdés. Lehet, hogy választ magának másik szállást, amiért fizetni fog. Ami a legfontosabb, és amit tudnak nekik mondani a határnál, hogy regisztráljanak, hogy nyomon lehessen követni őket. Aki elviszi őket, azt is vigye oda, és regisztráljanak. Cipelje oda a regisztrációs pulthoz, és regisztrálja azt az embert is.
Laikusként azt mondanám (persze a kanapén ülve az internet előtt), hogy leginkább az ukrajnai nevelőintézetekben, árvaházakban élő gyerekek vannak főleg veszélyben – gyökértelenül menekülnek a háború pusztítása elől – az anyanyelvüket sem tudják igazán használni. Mennyire nyomon követhető, hogy mi történik akár ezekkel a gyerekekkel?
Ezek a gyerekek nem indulnak el egyedül. Nem gondolnám, hogy gyerekvédelmi intézményben élő gyerekek fogják magukat és elindulnak egyedül. Biztos, hogy vannak gyerekek, akik szöknek, de a kísérő nélküli kiskorúakból eddig csak kettő jött át a magyar határon ezalatt a három hét alatt. A hivatalos eljárás történt velük, bekerültek a gyerekvédelmi rendszerbe. Van olyan, hogy a család vagy a szülő már eleve valahol külföldön dolgozik, és pont abban az időszakban, amikor már se ki se be nem lehetett menni Ukrajnába, nem tudott visszamenni a gyerekéért. Volt olyan, hogy a nagymama kísérte a gyereket, de olyan is, hogy a tini gyereket elküldte a szülő, hogy utazzon utána. Olyanról tudok, hogy Odesszából egy egész gyerekotthonnyi társaságot Izraelbe vittek a zsidó felekezeti segítőegységek. Arról nem hallottam, hogy bármilyen gyerekotthonban élő elindult volna egyedül a vakvilágba. Ha gyerekotthonokat kiürítenek, akkor jön velük az egész csapat, akik velük dolgoznak.
Forrás: Baptista Szeretetszolgálat
Azok, akik a háború elől menekülnek, fizikailag értelemszerűen le lehetnek gyengülve, mentálisan pedig elképesztően megterhelheti őket mindaz, ami az addigi életükkel, otthonaikkal történik. Új környezetbe kerülnek, amit nem ismernek, vakon kell bízniuk abban, aki éppen ajtót nyit nekik egy autóban. Helyesen gondolom, hogy ha egy emberkereskedő áthozza a menekülteket egy kocsiban, és eljutnak a schengeni övezetbe, akkor onnantól kezdve azt tehetnek velük, amit csak akarnak? Például, hogy nem is feltétlenül Magyarországon maradnak.
Persze, ilyen előfordulhat. Főleg, hogy Ukrajnában önmagában is nagyon élénk az emberkereskedelem. Az ukránok megjelennek Nyugat-Európában a szexuális kizsákmányolás áldozataként, azért Ukrajna önmagában is fertőzött az emberkereskedelemmel. Előfordulhat, hogy elviszik őket akár Németországba, Hollandiába, Svájcba, bárhova, ahol aztán majd sor kerül a kizsákmányolásra.
Az ABC egyik riportja szerint a lengyelországi és a romániai határokon civil ruhás titkosszolgálatisok keresik az emberkereskedőket. Várható, hogy a rendőrség hasonló formában az emberkereskedőkkel szemben fellépjen a magyar határon?
A rendőrség is és a katonaság is jelen van a határokon a kezdettől fogva, és a rendőrségnek azok az alegységei is ott vannak, akik kifejezetten az emberkereskedelemre szakosodtak. Ők nyitott szemmel figyelik ott a helyzetet – hogy civil ruhában vagy sem, az relatív. A nyomozók általában nem viselnek egyenruhát. Természetesen tudatában van mindenki annak, hogy ha van egy ekkora menekülthullám, akkor lehet számítani az emberkereskedőkre is. Van arról tárgyalás is az ukrán határ menti országok között, hogy a civilek hogyan tudnak reagálni, és arról is, hogy a rendőrök hogyan tudnak összefogni és egységesen reagálni ezekre.
A civil szervezetek munkatársai, köztük akár te is, egy ilyen háborús helyzetben a határokon mennyire vagytok biztonságban az emberkereskedőkkel szemben?
Nem hinném, hogy veszélyben lennénk, ők ügyesebbek annál, minthogy ott balhézzanak. Meg lehet ezt oldani másként is. Például, hogy ők látszólag jó szándékkal elvisznek valakit, majd két hét múlva ráveszik az illetőt, hogy dolgozzon nekik – így is lehet ezt csinálniuk, nem kell feltűnösködni.
Szerte Európában súlyos gondokat okoz az, hogy a szegényebb régiókból lányokat, nőket kényszerítenek prostitúcióra. Azok az országok a célországok, ahol legálisak a bordélyházak. Csakhogy hiába vannak az adott országokban szabályok, az emberkereskedők kijátszhatják azokat, így fiatalkorúakat is gond nélkül bevihetnek az európai bordélyokba. A rendszernek ez az egyik oldala, a másik pedig az, ahogyan elviszik az áldozatokat. Korábbi interjúidban arról is beszéltél, hogy gyakori, hogy a családból adja el valaki, vagy a családban van a strici, aki futtatja az áldozatot. Ez mennyire gyakori Magyarországon?
Nem tudok százalékot mondani. Előfordul, hogy a család berkein belül kerül ki az, aki kizsákmányol egy gyereket. A latencia megvan külföldön is, akár interneten keresztül szereznek nekik klienseket, akár panziókban vannak. Megoldható az, hogy kiskorúakat is futtassanak, vannak ilyen ügyek is. Általában a rendőrség az, aki lép, rájuk találnak, de ez sajnos nem azt jelenti, hogy megelőzték a dolgot.
Találkoztál már azzal ténylegesen, hogy kiskorú volt az áldozat?
Persze, voltak olyan esetek, akár itthon is, de külföldről is jöttek haza 15-16-17 éves lányok, akikre a rendőrség talált rá prostitúciós ügyekben.
A Baptista Szeretetszolgálatnál évek óta tartó alázatos munkával segíted az emberkereskedők áldozatait, az ő rehabilitációjukat: ez drogról való leszoktatást, a saját testtel való egészségesebb kapcsolatot, mentális egészségre való törekvést és egy új élet kezdetét is jelenti.
A drogról való leszoktatást mi nem csináljuk, a rehabilitáció az inkább egy traumarehabilitáció, azaz mentális segítségnyújtás. Elsősorban felnőtteknek tudjuk ezt nyújtani, azaz 18 év felettieknek a védett szállás helyeken. Az, ha valakinek van egy szerfüggősége, akár gyógyszer, akár más, annak megvan a folyamata: detox, kórház satöbbi. Ha ilyennel találkozunk, akkor be kell csatornáznunk először egy drogrehabilitációt, amit nem mi csinálunk, hanem egy rehab teszi. Utána tud hozzánk jönni, ha mindezt a folyamatot végigcsinálta, és sikeresen megtette. Nálunk inkább az érzelmi-mentális rehabilitáció zajlik. Nem is feltétlenül az a legjellemzőbb, hogy valaki megérkezik hozzánk és szerhasználó. Van úgy, hogy gyógyszereket szednek. Van, amit meg tudunk oldani, mert például nincs olyan erős függősége. Attól, hogy megnyugszik, már ugye nincs szüksége a gyógyszerekre. Némelyikük azért használja, hogy kibírja azt, ami történik vele, vagy hogy ne tudjon róla, hogy mi történik vele. Ez nem feltétlenül jelent olyan függőséget, hogy aztán drogrehabilitációra kelljen mennie. Így az, amit mi csinálunk, az a krízisintervenció, amikor felmérjük, hogy mire van szüksége, például orvosra. Lehet azt, hogy a krízisintervencióban az derül ki, hogy egyéb segítségre van szüksége, akár pszichiátriára, akár idősellátásra. Arról is kell beszélnünk, hogy az idősek is bekerülnek az emberkereskedelem áldozatai közé, például az ingatlanmaffia hálójába. Ez már a munka célú kizsákmányolás alá tartozik. A krízisintervenció után írunk egy tervet, és elkezdődik a rehabilitáció, ami nemcsak attól függ, hogy mire van szüksége, hanem attól is, hogy mennyire hajlandó együttműködni. Traumaterapeuta ugyan nincs napi szinten a védett házban, de lehetséges, hogy az egész folyamat egy támogató beszélgetéssel kezdődik. Ahogy stabilizálódik az állapota, az a cél, hogy vezessük őt afelé, hogy tudjon önálló életet élni. Ebbe beletartozik az is, hogy segítjük őket abban, hogy az iskolákat befejezzék, akár szakmát tanuljanak. Hogy a saját tehetségüket ki tudják bontakoztatni, felfedezzék, mi az, amiben a legjobbak. A legfontosabb az, hogy az önértékelésük és önbizalmuk megerősödjön. Ez az, ami nincs, ami leépül a kihasználás-kizsákmányolás alatt.
Képünk illusztráció – Fotó: Kummer János/Getty Images
A sok-sok borús kérdés után fontosnak tartom, hogy megkérdezzem, mi a legnagyobb sikertörténeted a munkádban?
Sok sikertörténetünk van, vannak apróságok, bár relatíve apróságok, mert ezek is nagy dolgok. Például, ha valaki úgy jön oda, hogy öngyilkossági kísérlete volt, és folyton arra gondol, hogy nem bírja elviselni a létét, amiben van, mert nem látja a kiutat. Aztán egyszer csak azt mondja, hogy mégis érdemes élni. Ezek a legnagyobb dolgok, hogy nem gondol tovább arra, hogy meg akar halni. Aztán a kézzelfoghatóbbak közül az a nagy siker, ha valakit vissza tudunk forgatni: hogy ő maga is részt vegyen a prevencióban. Vannak olyan klienseink, akik olyan szépen fejlődtek, olyan ügyesek, hogy maguk is alkalmassá váltak arra, hogy prevenciót lássanak el akár a fiatalok körében. Ők gyerekotthonokban is tudnak velünk dolgozni prevenciós munkában. De nem mindenki alkalmas erre, és nem mindenkinek ez a célja. Nem mindenki alkalmas arra, hogy újra és újra felelevenítse a saját történetét, de van, aki ezen keresztül is gyógyul: a saját történetét mutatja be. Van olyan, aki 9 éve került hozzánk, 8 általánossal jött, és most már ott tartunk, hogy egyetemre ment szociális munka szakra, és maga is dolgozik már jó pár éve a gyerekvédelemben.
