nlc.hu
Aktuális

Megírta majd elkövette: Bíróság előtt Nancy Brophy

Férje meggyilkolásával vádolják a „Hogyan végezz a férjeddel” című esszé szerzőjét

Feltételezések szerint Nancy Brophy azért végzett 21 év után párjával, mert beleunt a házaséletbe.

A valóság és a fikció néha összeér. Ez történt Nancy Brophy amerikai írónővel, aki évekkel ezelőtt nagy sikerű esszét írt, Hogyan végezz a férjeddel címmel. Most a szerzőnek a valódi életben kell meggyőznie a bíróságot arról, nem ő ölte meg férjét – számolt be a különös esetről a Daily Mail.

pisztoly

Képünk csupán illusztráció (Fotó: Pixabay)

Nancy Brophy 2011-ben egy online fórumon arról értekezett, hogy munkája miatt sokat gondol gyilkosságra és arra, hogyan nézne ki a bűncselekmény nyomán induló rendőrségi eljárás. Mint fogalmazott: „Végtére is, ha a gyilkosság célja, hogy valamitől megszabadítsa az embert, nyilván nem szeretnék börtönbe kerülni.” Ezt követően azt fejtegette, mi lehet a tökéletes gyilkossági eszköz: egy késelés túl sok vérrel jár, a méreg túl hosszú időbe telik, mire hat, a bérgyilkos utólag zsarolhatná, a lőfegyverek pedig hangosak, és helyes használatuk igényel némi előképzettséget. Nos, lehet, hogy ez utóbbival kapcsolatban időközben megváltozott a véleményét. A hatóságok ugyanis azzal vádolták meg, hogy ő lőtte agyon 63 éves férjét, Daniel Brophyt.

Nancy Brophy tárgyalás

Fotó: Jelenet a KGW News által a tárgyalásról készített felvételből

A férfi szakács volt és 2006 óta az Oregon Culinary Institute nevű főzőiskolásban tartott képzéseket. 21 éve voltak házasok. Mivel az írással Nancy nem keresett elég pénzt, ő maga biztosítási ügynökként vállalt munkát. Azok, akik ismerték a párt, nem látták jelét annak, hogy kettejük közt feszültség van. Daniel Brophyra a diákjai találták rá holtan 2018. június 2. reggelén. A férfi a főzőiskola konyhájában készítette elő az aznapi óráihoz valókat, amikor valaki mellkason és hátba lőtte.

Néhány nap múlva gyanúsítottként nevezték meg a feleséget. Nancy kocsija ugyanis, videófelvételek alapján, felbukkant a gyilkosság előtt az iskolánál. A nyomozók úgy sejtik, hogy Nancy azért gyilkolt, mert beleunt a házaséletébe. Utazásról és kényelmes nyugdíjas évekről álmodott, ezért döntött úgy, hogy végez a férfival és felveszi egymillió font értékű életbiztosítását. A bűncselekményt a vád szerint egy olyan pisztollyal követte el, melyet korábban együtt vettek a férjével, a gyilkosság előtt azonban több részét is kicserélte online vásárolt alkatrészekre.

Az ügyben hétfőn indult tárgyalást világszerte jelentős figyelem kíséri. Nancy Brophy védője hat héten keresztül igyekszik majd meggyőzni az esküdtszéket arról, hogy védence soha nem lett volna képes megölni a férfit, akibe mélyen szerelmes volt. A bíró nem engedte meg, hogy a terhelt által korábban írt esszé a bizonyítási eljárás része legyen. Döntését azzal indokolta, hogy bármilyen használható információt tartalmaz, az biztosan kevesebbet nyomna a latban, mint amennyi előítéletet generálnának az évekkel korábban írt sorok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top