nlc.hu
Aktuális
80 feletti idősek, akik nem lassítanak

Nyolcvan feletti idősek, akik nem lassítanak: „Aktívan kell élni ahhoz, hogy az ember jól érezze magát”

Három csodálatos embert mutatunk be, akik példaképnek is tökéletesek minden korosztály számára. Szenvedéllyel élik az életüket, és azon vannak, hogy megtöltsenek tartalommal minden egyes napot. Mert bizony nyugdíjasként is lehet 24 kilométert túrázni, tandem ugrani és jubileumi koncertet adni, ha az ember szívében még ott lobog a tűz.

„A búvárkodástól sajnos eltiltott az orvos, mert magas a vérnyomásom”

Magosi Zsuzsa néni igazi örökmozgó. Hamarosan 84 éves lesz, és olyan jól elfoglalja magát, hogy egy perc szabadideje sincs. A kedvenc hobbija a repülés és a lovak, emellett 80 évesen tandem ugrott, amit 90, majd 100 éves korában is szeretne megismételni. Olyan hosszú a bakancslistája, hogy egy fiatal is megirigyelhetné álmait.

„Csilingelő lovasszánon, nagy hóban, hidegben hasítani. Elmenni újra a Hungaroringre és a Nemzeti Lovas Színházba. Látni a téli Balatont. Arra is nagyon vágyom, hogy Besenyei Péter műrepülő egyszer felvigyen, de sajnos még nem tudtam utolérni. Újra szeretnék sóbányába, Tropicariumba, állatkertbe menni. Régen a reptéren ki lehetett menni a teraszra bámulni a gépeket, oda is kimennék. Szeretnék a Markó utcában a bíróságon részt venni egy nyílt tárgyaláson, érdekelne a libegő, szeretnék újra lőni pisztollyal és puskával. A búvárkodástól sajnos eltiltott az orvos, mert magas a vérnyomásom. Szívesen segítenék óvodában, mert nagyon szeretem a gyerekeket, sajnos nekem nincs sajátom. És szeretnék havonta egyszer lóversenyre járni! Szeretnék rendszeresen részt venni börtönlátogatáson, olyan valakihez mennék, akinek nincs senkije. Hőlégballonban is szeretnék ülni, mert az egyelőre kimaradt, motoros sárkányon, helikopteren, kis gépen már utaztam és kétszer ugrottam is. Már csak hat évet kell kibírnom, és újra ugorhatok. Szeretnék megdajkálni egy gorilla- vagy egy oroszlánbébit.”

Magosi Zsuzsa

Magosi Zsuzsa (Forrás: magánarchívum)

Zsuzsa néni Tolna megyéből származik, 18 évesen került fel házassága révén Budapestre,  ahol elvégezte a reklám szakot. Marketingesként ment nyugdíjba, van egy közel ezerkötetes könyvtára, nagyon szereti a zenét, imád olvasni, érdekli a lakberendezés is. 84 évesen egy fontos tanácsot tud adni mindenkinek: véleménye szerint az élet értelme a megismerés.

„Ide nekem az oroszlánt is! Tapasztaljunk, nézzünk meg, próbáljunk ki mindent! Én alapvetően nagyon vidám természet vagyok, és ez mindenen átsegített az életben. Nem vagyok magányos, de szükségem van egyedüllétre is. Sokat pörgök, de utána persze szükségem van pár napra, amikor kipihenem magam. Mégis mindennap felébredünk, együtt kelünk a nappal, az élet meseszép! Sajnos nem mindenkinek adatik meg az, hogy ezt észrevegye.

Néha úgy szeretnék egyes embereket megrázni, hogy nézzenek körül, és lássák, milyen szép a világ!

„Annak áll jól az öregség, akinek még tervei vannak”

Bár a telefonban hatvannak sem tűnik, Cserhalmi Imre író, újságíró, kritikus hamarosan 88 éves. Ahogy fogalmaz: ez már egyéni rekordja, ugyanis ennyi még sosem volt. Ha őt említjük, nem beszélhetünk passzív nyugdíjas évekről, ez már a beszélgetés első perceiben kiderült.

„Előző nap egyéni gyalogtúrán voltam, az idei rekordomat teljesítettem. Több mint 33 ezer lépést tettem, az csaknem 24 km. Lényegében egy nosztalgiatúrára vállalkoztam, arra jártam, ahol a nagyszüleim laktak, sok időt töltöttem náluk gyermekkoromban. A házuk már nem áll, de elmentem abba a fagylaltozóba, ahol nagyapám – bár nagyon szegény ember volt, de néha egy-egy gombóc fagylaltot vett nekünk, ami akkor még 20 fillérbe került.”

Cserhalmi Imre

Cserhalmi Imre

Imre az ELTE újságíró-filozófia szakán végzett, dolgozott tanárként, újságíróként, íróként. A mai napig tart többek között céges tréningeket is, melyben a szituációkat és a motivációs feladatokat is ő írja. Amióta otthonban él – közel 6 éve – három könyvet publikált, és rendszeresen ír könyvkritikákat. Bár azt meséli, most kivett magától egy kis szabadságot, és csak lopja a napot, de számára ez is csak annyit tesz, hogy huszonkilométereket túrázik, olvas, komolyzenét hallgat és időt tölt az unokáival. Véleménye szerint az az előítéletesség, miszerint a 70-80 évesek többsége inkább gondot okoz a létével, mintsem hasznot, nem véletlen: a társadalom ugyanis még nem találta ki, mi történjen akkor, ha az élet már nem 60-ig tart, hanem 90-ig.

„Alaposan felkészítjük a kisgyermeket arra, hogy óvodába menjen. Aztán amikor iskolába készül, megvesszük neki a szükséges tanszereket, elmondjuk, mire számíthat. Majd jön az érettségi, a ballagás: minden életszakaszra hosszan készülünk, az öregségre viszont egyáltalán nem készít fel bennünket a társadalom. Ahogy én látom: például meg kellene tanulnunk veszíteni. 70 éves kor fölött az ember sok mindenből veszteséget szenved, mégis meg kellene tanulnunk, hogyan lehet ezzel együtt élni, és kitolni a használhatóságunkat. Ha ez így lenne, a harmadik életkor nem teher lenne a társadalom nyakán, hanem egy lehetőség a kiteljesedésre.”

Imre úgy fogalmaz:  mindig feszegette a határait, ha lehetett választani két dolog közül, akkor biztos, hogy a kockázatosabbat választotta, így a mentalitásánál fogva öntudatlanul is fel tudott készülni az öregedésre. Úgy érzi, idős korban is lehet mozgalmasan élni: ő például nemrég részt vett az unokája esküvőjén – Floridában. Az otthont, ahol él, szintén nagyon körültekintően választotta, nem egy trauma után költözött oda, és a beköltözést sem annak élte meg. Azért akart ott lakni, hogy továbbra is koncentrálhasson a munkájára. Hisz benne, hogy annak áll jól az öregség, akinek még tervei vannak, aki felkészül rá.

Mindig megkérdezik tőlem, hogy mi a titkom. Azt szoktam mondani, hogy a munka, a nők, de ami a legfontosabb, hogy »szenvedéllyel vagy sehogy!«

Még ha kockázatosnak is tűnik, ha valamit valóban szenvedéllyel űzünk, akkor soha ne mondjunk rá nemet. Tudom, hogy a társadalom nem igazán díjazza és teszi biztonságossá az egyéni útválasztás tévedéseit, de bízom benne, hogy a mai fiatalok megóvják a választásra, a szellemi és fizikai aktivitásra való igényüket. Így nagyobb esélyük lesz arra, hogy gazdag időskoruk legyen, a társadalom számára pedig teher helyett inkább öröm lesz az öregségük.”

„Aktívan kell élni ahhoz, hogy az ember jól érezze magát”

Bodza Klára egész élete a magyar népdal, a zene szeretete körül forgott. Bár Klára elmúlt 80 éves, nemrég jubileumi koncertet adott a Hagyományok Házában, emellett rendszeresen jóga foglalkozásokat tart és énekes műhelyt vezet az idősek otthona többi lakójának.

„Alföldi származású szülők gyermeke vagyok, így a népdal szeretetét a génjeimben hordozom. 1969-ben egy népzenei televíziós vetélkedő, a »Nyílik a rózsa« nyerteseként váltam igazán énekessé. Később a férjem révén bekerültem a Camerata Hungarica együttesbe szólistaként. Tíz évig jártam a világot, akkor döntöttem úgy, hogy elég tudást összecsipegettem ahhoz, hogy tanítani kezdjek. Nagyon sok tanítványom volt, sokan népdalkutatással kezdtek foglalkozni, sokan pedig országos hírű énekesekké váltak, mint Majorosi Mariann, a Csík Zenekar énekesnője, Navratil Andrea vagy Szalóki Ági.”

Klára a legfiatalabb generációk oktatását is a szívén viselte: Dr. Paksa Katalinnal közösen nagy sikerű tankönyvet szerkesztettek Magyar Népi Énekiskola címmel, mely segít átörökíteni a magyar népdalok kincsét a fiatalok számára. Klára úgy érzi, hogy a hivatás, amit vállalt, egy életre szól.

„Egészségesen élek, jógázom, az étkezés terén is fegyelmezett vagyok, így nyugodtan mondhatom, hogy szinte semmi bajom nincs az idős koron kívül, az pedig úgyis minden embert elér. Mivel még most is szól a hangom, úgy gondolom, hogy ameddig énekelni tudok, addig kötelességem ezt a szépséget megosztani a hallgatósággal is. Úgy érzem, a munka teszi az embert emberré, aki időskorban már semmit sem csinál, az könnyen úgy érezheti, hogy a társadalomnak már nincs rá szüksége.”

Bodza Klára

Bodza Klára (Forrás: magánarchívum)

Az otthonban, ahol él, Klára énekes műhelyt vezet, illetve az idős korosztálynak hetente jógát oktat. Úgy fogalmaz, ezek által érzi úgy, hogy szüksége van rá az embertársainak, a közösségének. Véleménye szerint van valamiféle belső, plusz energiája, amivel nem mindenki dicsekedhet.

Nem érzem, hogy idős lennék, nem érzem a koromat. Csak azt érzem, hogy ez a belső fűtöttség arra ösztönöz, hogy dolgozzak, hogy adjam át másoknak is, ami bennem van, amit tudok, egészen addig, amíg másoknak örömet okozok vele.

Amíg a szellemi energiánkat dolgoztatni tudjuk, addig biztos, hogy egészségesebbek is maradunk. Én a mai napig rengeteg könyvet olvasok, zenét hallgatok, színházba, koncertekre, múzeumba járok. Aktívan kell élni ahhoz, hogy az ember jól érezze magát.”

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top