Bencsik János független országgyűlési képviselő javaslata annyira friss még, hogy reméljük, épp ezért az átgondolatlanságán még csiszolni fognak, mert bár elvileg azért találta ki az új szülői nyugdíjról szóló indítványt, hogy méltánytalanságokat orvosoljon, mégis, ha megvalósulna ebben a formában, erősen méltánytalan lenne a lakosság nagy részével szemben. A politikus a jövőben már nem lesz parlamenti tag, de az utolsó napján azért még bedobta a nyugdíjreform bombáját. A javaslat az 1970. január 1. után születetteket vette célba, mely szerint a felnevelt gyerekek száma és iskolai végzettsége határozná meg azt, hogy milyen összegű szülői nyugdíjat kap az ember. Tehát minél több gyereket szült, majd minél magasabb iskolai végzettséghez juttatta gyerekeit a szülő, annál magasabb nyugdíj várna rá. Az indoklás szerint erre azért lenne szükség, mert
A gyermeknevelés rengeteg plusz költséggel és munkával jár, amelyet a jelenlegi nyugdíjszisztéma semmivel sem honorál. Minél több gyermeket nevelt fel és taníttatott ki élete folyamán valaki, annál többet tett a rendszer fenntarthatóságáért.
Kezd már fárasztó lenni, hogy évek óta azt hallgatjuk, hogy szüljünk még több gyereket, de ez a javaslat most különösen kirekesztőre sikerült. Bár Bencsik szerint az indítvány az „elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb társadalmi igazságtalanságát orvosolná, megelőzve a nyugdíjrendszer összeomlását is”, mégis inkább csak tovább fokozná a társadalmi különbségeket és diszkriminációt.
A szülés mint mérőszám
Nem egészen érthető az indítványban, hogy mégis mit várnak a 1970-ben született, jelenleg 52 éves emberektől? Vagy akár a 10 évvel fiatalabb, ’80-as korosztálytól? Most kezdjenek el szülni halomra sok gyereket? Ha már valakire, akkor csak a most születettekre lenne igazságos bevezetni, hogy legyen még esélyük felkészülni egy ilyen életre, és mérlegelni tudják, hogy akarnak-e a jobb nyugdíj reményében több gyereket vállalni. Egy ma 40-50 éves embert ilyen kész helyzet elé állítani, az életminőségét meghatározó kérdésben dönteni egy olyan feltétellel, amin már nem tud változtatni, hát, minimum igazságtalan, de inkább kegyetlen. Arról nem is beszélve, hogy a nyugdíjnak semmi köze a gyerekvállaláshoz, hiszen a munkával eltöltött évek alapján számolták mindig, ez nem valami jutalomfalatka kellene legyen azért, mert valaki sok gyereket szült és taníttatott.
Felsorolni sem lehet azt a rengeteg okot, ami miatt egy embernek nem születik gyereke, vagy egy gyereke születik, vagy nem akar gyereket, vagy mindenkinek jobb, ha nem születik gyereke. De mellette mondjuk a belét is kidolgozza a munkahelyén. A teljesség igénye nélkül például a következő indokok állhatnak a gyermektelenség mögött, ami miatt büntetnék a kevesebb nyugdíjjal az embereket:
- Egészségügyi okból nem lehet gyerek, azaz meddőség esete áll fenn.
- Egészségügyi okból nem lehet gyereke és nincs pénze arra, hogy lombikozzanak vagy más költséges eljárással megoldják a problémát.
- Lehetne gyereke, de nincs kivel vállalnia, nem talál párt magának.
- Lehetne gyereke, de nem sikerül olyan anyagi biztonságot teremtenie, amire jó szívvel vállalna.
- Lehetne gyereke, de nem vállal, mert olyan gyerekkori traumái vannak, amiket nem akar még véletlenül sem továbbítani a gyerekének.
- Lehetne gyereke, de sosem úgy alakul az élethelyzete és kifut az időből.
- Lehetne gyereke, de a szülők megbetegszenek, és rájuk megy el az idő, energia, pénz, ami gyerekre lett volna.
- Lehetne gyereke, de elvi, vallási, erkölcsi, bármilyen megfontolásból mégsem vállalják.
- A sor még hosszan folytatható lenne, hiszen annyiféle helyzet állhat elő, ahány ember létezik.
És akkor még ott van az a legalapvetőbb dolog, hogy az én testem az én váram, és ha én nem akarok gyereket, az csak az én dolgom, ne mossuk már össze a munkában eltöltött éveim után járó nyugdíjjal a szabad akaratomból hozott magánéleti döntésemet.
Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Csak a diplomás gyerek ér valamit?
Az indítványban elhangzott másik kitétel, miszerint nem elég, ha szülünk sok gyereket, még az ő iskolai végzettségükhöz is kötik a nyugdíj mértékét, már teljesen nevetséges, hiszen azt feltételezik ezzel, hogy a gyerek nem egy önálló, külön személyiség, hanem egy báb, akire annyi diplomát húzhatnak rá a szülők, amennyit csak akarnak. Egyrészt kamaszkortól kezdve vajmi kevés a szülő hatása a gyerekre, és ha az a gyerek nem akar egyetemre menni, akkor a fejünk tetejére is állhatunk, akkor sem fog menni, másrészt pedig ne tegyünk már úgy, mintha a felsőoktatás ingyenes, mindenkinek elérhető dolog lenne. Súlyos összegek repkednek általában, nagyon keveseknek adatik meg, hogy ingyen járjanak, ösztöndíjat nyerjenek, máshogy végezzék el a főiskolát, egyetemet – azaz, ha nincs elég pénz a szülők zsebében, akkor a továbbtanulási lehetőségek erősen csökkennek a gyerek számára. És még azt is figyelmen kívül hagyták ennél a feltételnél, hogy a szülők végzettségi szintje is nagyban befolyásolja azt, hogy a gyereknek milyen végzettségi szintje lesz.
Azaz már megint a tehetősebb családok malmára hajtanák csak ezzel a vizet, és pont nem azokat segítenék, akiknek amúgy szüksége lenne rá. Semmi másra nem lenne ez jó, csak arra, hogy tovább növelje az alsóbb és felsőbb társadalmi rétegek között – már most is tátongó – különbséget.
De egyébként meg, miért kellene mindenkinek diploma? Minek lenne a fokmérője az, hogy mi lett a gyerek iskolai végzettsége? Mi lesz azzal, hogy minden embernek egyedi a tehetsége? Nem inkább arra kellene rátalálni és kibontakoztatni?
Nemcsak a diplomát halmozó gyerekek kellenek, hanem azokra a szakmákra is óriási, sőt, egyre nagyobb szükség van, amihez nem papír, hanem „csupán” szaktudás kell.
Az ő szüleiket miért kellene azzal büntetni, hogy kevesebb lesz a nyugdíjuk, csak mert mondjuk a gyereknek olyan szakmája lett, amiben jól érzi magát, hasznos tagja a társadalomnak, de nem felsőoktatásban kellett hozzá tanulnia? Az állam szempontjából valószínűleg úgyis csak a keresetünk után befizetett adó számít, márpedig az egyetemi professzor és a műkörmös ugyanúgy adózik elvileg, nem igaz?
Ahogy a gyerekvállalás – vagy nem vállalás – kérdése bonyolult és szerteágazó, úgy az iskolázottság kérdését sem lehet ennyire leegyszerűsíteni, hogy az ér pénzt majd nyugdíjkor, ha minél több papírt szerez a gyerek az iskolákban. A gyereknevelés valóban sok pénzbe kerül, de a nyugdíj esetén pont nem kellene, hogy számítson, mennyit költöttünk a gyerekeinkre. Meg egyáltalán: el lehetne már felejteni ezt a „büntessük meg a gyerekteleneket és szegényeket” hozzáállást, mert semmi mást nem érnek el vele, csak még jobban szétszakítják a már amúgy is eléggé széthúzó társadalmunkat.
