Egy kis sötét még soha nem ártott senkinek: ilyenek az új metróállomások

Úgy tűnhet, hogy sosem lesz vége a 3-as metró felújításának, pedig a célegyenesben vagyunk: szombaton három állomást kaptak vissza a fővárosiak:

• a Kálvin teret,
• a Corvin-negyedet
• és a Klinikákat.

Azaz hétköznap napközben már el lehet jutni a Kálvinról a Göncz Árpád városközpontba akadály nélkül. (Leszámítva a Nagyvárad teret, ott ugyanis nem állnak meg a szerelvények.) Ezenkívül azért nagy dolog ez, mert ha volt három állomás, amire különösen ráfért a felújítás, akkor az ez a három. Arról nem is beszélve, hogy nem csak a BKV utasai lélegezhetnek fel: a Kálvin térről végre eltűnt a szinte mindent elfoglaló fémkordon, amelynek hála biciklisek, gyalogosok, rolleresek és a múzeum mellé befordulni próbáló autósok bénáztak egymás hegyén-hátán. Most végre szabad a pálya.

Három nappal az átadás után néztük meg a felújított állomásokat, azaz a közönség bőven birtokba vette őket, és ez bizony meg is látszott, egyelőre „csak” egy cigivel kiégetett információs tábla és egy nem működő jegykezelő automata formájában, de nincsenek illúzióink a továbbiakat illetően.

Ami az állomásokat illeti:

Bár a korábban átadott állomásokat is méltattuk, nem is emlékszünk, mikor voltunk ennyire elégedettek, már-már lelkesek bármi iránt, aminek köze van a közösségi közlekedéshez. A három új állomás akadálymentes, praktikusan felépített, és úgy néz ki jól, hogy közben nem akarja azt hazudni, hogy a metró kultikus, menő hely, amit nem átvészelni akar az ember, hanem élvezni is. Pont ettől az őszinteségtől lesz menő. Mutatjuk, hogyan.

Kálvin tér

Nem a legscifisebb állomás (az a Corvin lesz), inkább olyan, mint egy utópisztikus film díszlete. Fehér álmennyezet, fehér fények, szürke oszlopok, már-már monokróm az egész, ezért is feltűnőek a szarvassá változott fiú legendája alapján sokszögekből megformált díszítő motívumok a mozgólépcsőnél és a betonpadoknál. (A sörösüveg nem az installáció dísze.)

Ezek egyébként a szarvassá változott fiú történetét illusztrálják; csak ezekből nem fejtjük meg, miről szól a pogány mese (ehhez a két metró közötti idő még csúcsidőn kívül is kevés lenne), akit érdekel, az bizony kénytelen lesz megküzdeni Juhász Ferenc hosszú költeményével.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Mindhárom állomáson visszaköszön az alumíniumhabból készült hipnotikus minta, amely itt ráadásul mekismustár-színű. Összességében steril, mégsem rideg az állomás, sok (és viszonylag szórt) fénnyel, a réginél kicsit magasabb mennyezettel, azaz a fellélegezhetnek a klausztrofóbiások. A rutinos tömegközlekedők pedig rögtön otthon érzik majd magukat benne.

Corvin-negyed

Nem véletlenül itt tartották a politikusok az átadási beszédeiket, ennek a megállónak van ugyanis a leginkább médiakompatibilis sztorija. A tervezőket ugyanis vállaltan az eredeti (és éppen mostanában 45 éves, bár ezt nem említette a főpolgármester) Csillagok háborúja ihlette, legalábbis ami az álmennyezetet illeti. Pontosabban a film azon része, amelyekben hiperűrugrást hajtanak végre, és megnyúlnak a csillagok.

Már ha álmennyezetnek lehet nevezni a látszólag véletlenszerűen installált, elnyújtott téglatesteket, amelyek közt világító elemek is találhatóak, és amelyek mögé meg sem próbálták elrejteni az állomás nyers vázát: bárki gyönyörködhet a nyers betonban, fémcsíkokban és kábelekben. Ez tudatos döntés volt, és meglepően jól áll a mennyezetnek.

Nem ez az egyetlen érdekesség: az utastér oszlopairól leválasztották a fém elemeket és lemarták a felületüket, így előbukkantak az eredeti textúrák a 70-es évekből. Ezek után egyszerűen úgy hagyták őket, annyira, hogy még a munkások rájuk firkált feliratai is látszanak, ez pedig szabadulószobás hangulatot ad az állomásnak. De inkább stílusos tisztelgés ez az 50 évvel ezelőtti zseniális statikai megoldás előtt.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

A hivatalos közlemény szerint „a burkolatok egymáshoz képest kitérő elemekként viselkednek, segítik az utasáramlást, az álmennyezetek a fehér színekkel, narancssárga betételemekkel és a világítótestek megmozgatásával az eredeti állomás elmosódott képeként értelmezhetők”. Ez nekünk akkor nem jutott eszünkbe, de most, hogy mondják, biztosan így is van.

Fontos, hogy a pad itt is beton, hiába tűnik elsőre műanyagnak. A felfázósok csak óvatosan!

Klinikák

Nem szeretnénk ízlésről vitatkozni, de a Klinikákra mint Budapest legnyomasztóbb metróállomására emlékezünk, pedig nagyon erős a mezőny: pont annyira volt szívderítő a látvány, mint a neve. Ezen próbáltak változtatni a tervezők, többé-kevésbé sikeresen: a közönséget fűszálak fogadják, ezzel a közeli Füvészkertre utalnak, ez a motívum odalent is visszaköszön, egyébként csak némi fehér csempe és mustársárga elemek emlékeztetnek a régi Klinikákra. A kettő – azaz  a bejárat és a lenti utastér – közti szakasz a mozgólépcsőn azonban

Erre rengetegen panaszkodtak az átadás óta; nem értjük, miért. A lefele vezető út tényleg olyan, mintha egy James Bond-főgonosz titkos földalatti bázisa felé haladnánk éppen, de ettől még inkább hangulatos, mint baljós. Fény egyébként van elég, csak éppen a nagy részét elnyeli a tekintélyt parancsolóan fölénk magasodó nyers, fekete beton: az eredeti aluljáró alapanyaga, amelyet egyszerűen úgy hagytak, nem festettek le és nem is burkoltak be. (A tervezők elmondták, hogy rá se fért volna semmi.) Így lesz a Klinikáké Budapest legszórakoztatóbb mozgólépcsője. Amelynek plexiüveggel elkülönített része nem egy még építés alatt álló újabb lépcső, hanem a ferdén mozgó akadálymentesített lift.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Az egész állomás egymástól szigorúan elkülönülő elemekből áll, semmi sem ér semmihez, sehol egy finom átmenet, organikus egymáshoz érés: látszanak a hézagok, illesztések, nemhogy elfedni nem próbálják őket, mintha még büszkék is lennének rá, hogy az egész úgy néz ki, mintha még nem végezték volna el az utolsó simításokat az átadás előtt. Ez egyébként mindhárom állomásra igaz.

A csodás az egészben az, hogy még így is jól néz ki, sőt, éppen ezért néz ki jól: így lett a hármas metró három új állomása Budapest (építészetileg) legőszintébb pontja. Hiszen, bár hivatalosan jövő márciusban átadják az egészet, tudjuk jól, hogy a hármas metró valójában soha nem készül el.