nlc.hu
Aktuális
Ittasan tanította a vezetést egy gépjármű-oktató Budapesten

Ittasan tanította a vezetést egy gépjármű-oktató Budapesten

Az autót a tanuló vezette, de a KRESZ szerint ilyenkor az oktató minősül a sofőrnek, így nem fogyaszthat alkoholt.
Sofőr és utas az anyósülésen egy autóban

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség azt a gépjármű-oktató férfit, aki a közúti forgalomban úgy tartott órát egy tanulójának, hogy előtte alkoholt fogyasztott – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Mint írják, az 56 éves oktató február 23-án a délelőtti órákban forgalmi órát adott, ennek során a tanuló mellett ült a gépkocsiban úgy, hogy ezt megelőzően alkoholt fogyasztott. A tanulóvezetőt és az oktatót a XIV. kerületi Kacsóh Pongrác úton ellenőrizték a rendőrök, és megszondáztatták őket.

A KRESZ alapján a gépkocsivezetés oktatása során az oktató minősül vezetőnek, ezért ilyenkor sem fogyaszthat alkoholt.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság a terheltet váddal egyezően, ittas járművezetés vétsége miatt bűnösnek mondta ki, és ezért őt 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ítélet nem jogerős.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Orkun Azap)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top