nlc.hu
Aktuális

Levelet írtak a pesti panelházból kiugrott fiú szülei

„Egy öleléssel engedtem be a szobájába pihenni” – Levelet írtak a pesti panelházból kiugrott fiú szülei

Az RTL szerint a szülők cáfolják a sajtóértesüléseket, miszerint veszekedés előzte volna meg a vasárnapi halálesetet.
Gyertya lángja a sötétben

Ahogy azt az nlc is megírta, meghalt egy 16 éves fiú, aki kizuhant egy társasház hetedik emeleti erkélyéről Budapesten, a 4. kerületi Megyeri úton vasárnap. Sokáig küzdöttek az életéért a mentősök, de már nem tudtak segíteni rajta.

Időközben a Blikk úgy értesült, hogy egy családi veszekedést követően ugorhatott le a tini. „A fiú egyszer csak váratlanul leugrott, mintha egy medencébe rugaszkodott volna el. Az édesanyjával lehettek otthon, a lakásból egyértelműen veszekedés zajai szűrődtek ki előtte” – nyilatkozta a bulvárlapnak egy szemtanú.

Az RTL szerint a szülők cáfolják a sajtóértesüléseket, miszerint veszekedés előzte volna meg a vasárnapi halálesetet. Egy levelet írtak, amit az RTL Híradónak is elküldtek, ebben arra kérik az elhunyt tinédzser iskolatársait, hogy ne titkolják gondjaikat a szüleik előtt, mert „mindig mindenen lehet segíteni, amíg életben vagytok”.

„A kisfiunk által egy másodperc alatt meghozott hibás döntés előtt mi is értetlenül állunk”

– írták az RTL Híradónak is elküldött levélben a 16 éves fiúnak a szülei, amelyben az édesanya azt is leírja, hogy:

„Egy öleléssel engedtem be a szobájába pihenni.”

Állításuk szerint sosem kellett a fiúval veszekedni, és ez így volt a halála napján is. A szülők május 24-ei keltezéssel levelet írtak szeretteiknek, ismerőseiknek, a fiú iskolatársainak és a szülőknek, amiből kiderül, hogy ők egyértelműen öngyilkosságnak tartják a történteket, annak lehetséges okával azonban nincsenek tisztában.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében, az idegenkezűség kizárásával vizsgálja az esetet, ami azt jelenti, hogy a tinédzser öngyilkosságot követett el, vagy balesetet szenvedett. 

Van segítség!

Ha te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top