nlc.hu
Aktuális

Aggasztó az emberhiány a kukásoknál

Aggasztó az emberhiány a kukásoknál

A Pénzcentrum birtokába került levélből kiderül, havi 450 ezer forintot is kaphat az, aki most vidéken kukásnak áll.

Aggasztó jelenségre hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum. Mint írták, jelenleg több területen tapasztalni itthon munkaerőhiányt, például a vendéglátóiparban, de 400 ezer forint feletti fizetést ajánlanak Budapesten már a buszsofőröknek is. Most azonban, egy a szerkesztőséghez eljuttatott levélből kiderül, hogy a szemétszállításban is akut munkaerőhiány van: akár havi 450 ezer forintot is kaphat az, aki most vidéken kukásnak áll. Az egyik cég már az önkormányzatok segítségét kéri a toborzásban.

teli kukás konténer

Képünk csupán illusztráció. (Fotó: Pixabay)

A levélben a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. kér segítséget a partner önkormányzatoktól a toborzáshoz, ugyanis már annyira akut a munkaerőhiány, hogy az a szemétszállítási feladatok ellátását veszélyezteti.

A cég két munkakörben keres sürgősen embert heti 40 órára az egyik a tehergépjármű-vezető: ezért mozgóbérrel együtt havi 450 ezer forintos bért ajánlanak, míg a szemétszállítási-rakodó munkakörbe ez az összeg 350 ezer forint a mozgóbérrel együtt. Az viszont nincs benne a levélben, hogy nettó vagy bruttó fizetést értenek-e ez alatt.

Területileg Kecskemétre, Ceglédre, Izsákra, Kiskunlacházára, Vácra és Kerepesre, valamint ezeknek a településeknek a térségébe keresnek kukásokat. Arról nincs információ, milyen feltételeknek kell megfelelni a jelentkezőknek, például kell-e egészségügyi vizsgálat vagy jogosítvány.

Abból is jól látszik, mennyire szorító a munkaerőhiány, hogy a szemetesautók vezetőinek ígért havi 450 ezer forint meghaladja azt a nettó 434 ezres bért is, amellyel jelenleg az Arriva toboroz buszsofőröket Budapesten. A cikk szerzője rámutat, valóban komoly kukáshiányról van szó, ha vidéken jobb fizetést ígérnek ezért a munkáért, mint a fővárosban a buszvezetőknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top