nlc.hu
Aktuális

Súlyos gyermekbántalmazási ügyben született ítélet

Böjte Csaba otthonainak volt nevelője éveken át bántalmazott gyerekeket

Súlyos vádakat hoztak fel az illető ellen, állítólag precedens nélküli ez a sorozat.

A napokban harminc év végrehajtandó börtönre ítélte alapfokon a csíkszeredai bíróság a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között rendszeresen bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket a szervezet tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központjában, majd a kászonimpéri Szent Katalin Otthonban. A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel, a volt nevelő ellen 15 fiú vallott. A vádlott fellebbezhet a csíkszeredai bíróság alapfokú ítélete ellen, írja a Transtelex. 

Fiú egy ajtó mögött

Fotó: Getty Images

A vádirat szerint a csíkszeredai ügyészség 2016. november 4-én indított nyomozást K. Sz. ellen, akkor még csak azzal a gyanúval, hogy rendszeresen bántalmazta 2006 és 2011 között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központban az egyik rábízott kiskorút. A bűnvádi eljárás 2021 januárjában zárult le, a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát 2021 áprilisában állították bíróság elé. Annak ellenére, hogy súlyos bűncselekményekkel vádolják, K. Sz. végig szabadlábon védekezhetett, az ügyészség a hatósági felügyelet alá helyezését sem kérte. 

Mint a Transtelex írja, Romániában már aggasztóvá vált a gyerekek szexuális bántalmazásának jelensége, a World Vision Románia legfrissebb jelentése szerint legalább kétezer ilyen eset történt az elmúlt három évben, de nagyon nagy többségük nem a szociális intézményekben, hanem a családokban. Nyilvánosságra kerültek családtípusú otthonokban történt szexuális abúzusok is, de azt írják, hogy tudomásunk szerint a romániai gyermekvédelmi intézményekben precedens nélküli az a bűncselekménysorozat, amellyel a Nobel-békedíjra is felterjesztett, köztiszteletnek örvendő Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát vádolják az ügyészek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top