Múlt héten jelent meg „A legértékesebb magyar celebek” rangsora, most pedig a Forbes magazin azt az 5 hazai sztárt listázta, aki a tevékenységével kifejezetten ügyesen kamatoztatja brandértékét. Utánajártak, mit tud a legértékesebb magyar celebek élmezőnye pénzügyi szempontból.
Majka tavaly bepótolta a járvány okozta kiesést. A rapper fő cége, a televízió-műsorgyártással, valamint előadóművészeti tevékenységgel foglalkozó Dyma MM Kft. tavalyi eredménykimutatása ugyanis elképesztően nagy bevételnövekedést mutat: a 2020-as, 50 milliós árbevételét 2021-ben 302 millió forintra tudta duzzasztani.
Sebestyén Balázs évek óta százmilliós osztalékot kap. A rádióműsor-szolgáltatással foglalkozó Phova Kft. már 2017-ben is 285 millió forintos árbevétellel működött, 2021-ben pedig 316 millió forint jelent meg eredménykimutatásának árbevétel-során.
Rúzsa Magdi kaphatja a legtöbb jogdíjat itthon, ő a rádiós frekvenciák koronázatlan királynője.A tavalyi évet 192 millió forint árbevétel mellett 67 millió profittal zárta.
Ördög Nóra és férje sikeres kereskedők is: a 2020-as, 212 millió forintos árbevételt 2021-ben már 314 millió forintra emelték.
Kasza Tibi 2 milliárdos bevételt kaszálhatott! A feleségével és testvérével közös cége, a Manker Beauty Kft. csomagküldő internetes kiskereskedelmi szereplőként forgalmazza Kasza italporait és fogyitablettáit, kiemelkedően sikeresen. Tavaly közel 2 milliárd forintot – pontosan 1 982 349 000 forintot – könyvelhetett el árbevételként.