Bihar megyében mostanában többször is beszámoltak arról, hogy a mentősök hétköznapi tevékenységeiket is örömmel végzik munka közben. Persze a mentős is ember, de azért mégsem szerencsés például beugrani egy bevásárlásra, amikor a beteg ott várakozik a kocsiban, mint ahogy ez például nemrégiben történt. Ennél is érdekesebb a bodzaszedő mentős esete, ahol a mentőautó villogó szirénával, egy pácienssel a fedélzetén várakozott az út szélén, miközben a mentős épp szedte magának a bodzaszörpre valót – írja a foter.ro.
Mindkét eset még júniusban történt, de csak most kerültek nyilvánosságra. A mentősöket egy kollégájuk buktatta le, aki korábban mentőautósofőrként dolgozott, de 2020-ban kirúgtak, miután a szolgálati idejében vitte autómosóba a saját kocsiját. Azóta azzal tölti a szabadidejét, hogy lebuktatja azon kollégáit, akik hasonló kihágásokat követnek el. A bevásárlását végző mentőst nem rúgták ki, de tíz százalékos fizetésmegvonást kapott. Enyhítő körülménynek számított, hogy kiderült: az ételt nem magának, hanem a kocsiban várakozó betegének vásárolta. A másik esetben még nem került sor büntetés kiszabására, mivel az érintett mentősasszisztens betegszabadságra ment.