nlc.hu
Aktuális

Kolbászból állított csapdát egy francia tudós

Csillagnak mondta, de kolbászszelet volt, mégsem tévedett a tudós

Étienne Klein a megtévesztő fotóval azt szerette volna bemutatni, hogy nem szabad mindent elhinni, ami a neten terjed.

Proxima Centauriról, a Naphoz legközelebbi csillagról az Étienne Klein francia tudós által vasárnap megosztott fotóról kiderült, hogy a felvétel egy szelet kolbászról készült. Nem egy borzasztóan kínos szakmai tévedésről van azonban szó. A fizikusként és tudományfilozófusként is ismert tudós ugyanis, bár elnézést kért a Twitteren azután, hogy a kolbászszelet fotóját úgy osztotta meg posztjában, mintha az a csillag lenne, egyúttal jelezte, arra akarta felhívni a figyelmet, hogy kezeljük óvatosan az interneten keringő képeket.

Mint fogalmazott:

Bocsánatot szeretnék kérni az átverés miatt, amely talán megbotránkozást okozott. Ennek célja pusztán annyi volt, hogy felhívja a figyelmet arra, óvatosan kell bánni a hatásosnak tűnő képekkel.

A tudós vasárnap posztolta a chorizo csípős spanyol kolbász egy szeletének fényképét fekete háttérrel, azt állítva, hogy a felvétel a Proxima Centauriról, a Naphoz legközelebbi csillagról készítette a James Webb űrtávcső.

egy szelet kolbász

(Fotó: Twitter /Étienne Klein)

A 64 éves, a francia Atomenergia Bizottság (CEA) kutatási igazgatói posztját is betöltő Étienne Klein posztját rengetegen megosztották és feltehetően időközben majdnem ugyanennyien le is törölték.

A vicc megosztotta a tudós több mint 90 ezer követőjét. Volt, aki zseniálisnak nevezte a tanító célzatú trollkodást, míg mások ízléstelennek bélyegezték. Talán, hogy kicsit kedveskedjen azoknak, akik az utóbbi kategóriába tartoztak, időközben már megosztotta a NASA augusztus 2-án közzétett fotóját, melyen a James Webb űrteleszkóp által rögzített, mintegy 500 millió fényévre lévő Cartwheel galaxis látható. A bejegyzése azt is beleírta, hogy ez már valódi. 

A történet érdekes része, hogy Peter Coles elméleti kozmológus a Maynooth Egyetemen azt írta saját oldalán, hogy egy nappal azelőtt, hogy Étienne Klein kitette a kolbász képét Twitter oldalára csillagnak álcázva, ő pontosan ugyanazt a képet viccből kitette a saját Twitter oldalára azzal a felirattal, hogy „a James Webb űrtávcső képei egyre jobbak és jobbak”. Coles nem állítja, hogy a francia tudós plagizálta az ötletét, de az egybeesést nagyon érdekesnek tartja.

A James Webb, mely a valaha készült legfejlettebb és legdrágább űrtávcső, 2021. karácsony első napján, szombaton 13:20-kor, a Francia Guyanában található európai Guyana űrközpontból, egy Ariane–5 rakéta fedélzetén emelkedett sikeresen a magasba. Az amerikai építésű infravörös teleszkóptól azt várják, hogy feltárja majd a legkorábbi galaxisok születését, és a saját galaxisunkban más csillagok körül keringő, Földhöz hasonló bolygók légkörét.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése