nlc.hu
Aktuális
Halálra verte két cellatársa Attilát

Halálra verte két cellatársa Attilát

A 36 éves férfi drogbirtoklásért ült, a Blikk úgy tudja, a börtönben csicskáztatták

Két férfi halára vert egy harmadikat egy hatszemélyes zárkában a budapesti Kozma utcai börtönben – írja a Blikk.

A bántalmazást három másik rab is végignézte.

Börtöncella emeletes ággyal

(Fotó: Unplash/RODNAE Productions)

Az áldozat egy 36 éves, drogbirtoklásért ülő rab volt, akit a többiek „csicskáztattak”. Halálára kedden reggel derült fény, a zárkában nem működött kamera.

Az elkövetők, R. István és V. István már előző nap elkezdték verni Attilát, aztán befektették az ágyába. A smasszer hajnalban talált rá, az ágya mellett, holtan – írja a Blikk.

Mindkét gyanúsított megtagadta a vallomástételt.

A hazai börtönökben kifejezetten ritkán fordul elő gyilkosság, 2021-ben egy, idén pedig két gyilkosság történt eddig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top