Sztrájkokkal, polgári engedetlenséggel zajlott az első teljes iskolahét; hétfőtől minden napra jutott olyan oktatási intézmény az országban, ahol volt tiltakozás, több száz tanár sztrájkolt vagy tagadta meg a munkát a héten– írja a 444.
Közben kirúgással fenyegeti a polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárokat az egyik tankerület, erről tanúskodik az a levél, amelyet Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője tett közzé a Facebookon.
Sőt, nem csak fenyegetésre került sor: a tankerület felmentette pozíciójából Dezsőfi Györgyöt, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, mert a szóbeli indoklás szerint élére állt a polgári engedetlenségnek, holott ezt vezető pozíciója miatt nem tehette volna meg – írja a Telex.
A lapnak Dezsőfi azt mondta: ő nem állt élére a tiltakozásnak, csak részt vett benne. Azért is lepte meg a döntés, mert az előző félévben is csatlakozott a polgári engedetlenséghez, akkor meg is kérdezte erről az iskola igazgatóját, aki azt mondta: mindenkinek egyéni döntése, hogy részt vesz-e a munkabeszüntetésben.