nlc.hu
Aktuális

Kirúgott pedagógusok a Karinthy Frigyes Gimnáziumból

„Nem tudom, mi lesz holnaptól, hogy mi lesz a diákjainkkal, ki fogja őket felkészíteni az érettségire, továbbtanulásra, az életre”

Nyolc tanárt bocsátottak el tegnap a tankerületi igazgatók, köztük a Karinthy Frigyes Gimnázium hat pedagógusát, aminek eredményeként a tantestület létszáma már nem éri el a jogszabályban előírt minimális szintet. A tanárok és a velük szolidaritást vállalók azonban ezt nem hagyják annyiban, bekeményítenek.

Október 6-án a Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatója összesen 24 levelet kapott kézhez, miután több mint 30 pedagógus döntött úgy, hogy sztrájkol vagy részt vesz polgári engedetlenségben. A tankerület nem sokat teketóriázott, és beváltotta fenyegetését: a munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntették meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát. A kirúgott pedagógusok közül hatan a Karinthy Frigyes Gimnáziumban dolgoztak, egy-egy tanárt pedig az Eötvös József Gimnáziumból és Vörösmarty Mihály Gimnáziumból bocsátottak el. A pedagógusoknak a médiából kellett tájékozódniuk a sorsukat érintő döntésről.

Az eset nem példa nélküli, ugyanezekre az okokra hivatkozva korábban a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból rúgtak ki pedagógusokat, köztük Palya Tamást és Törley Katát, akik munkaügyi pert indítottak, ügyüket a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik. A jogvédő szervezet szerint a tanárok rendkívüli felmentése aránytalan és igazságtalan lépés volt a tankerület részéről. A kölcseys tanárok is, mint most a karinthysek, sztrájkjoguk csorbítása miatt éltek a polgári engedetlenség lehetőségével. A pedagógusokra vonatkozó új sztrájkszabályok ugyanis gyakorlatilag ellehetetlenítik a valós dolgozói nyomásgyakorlást, olyan magas szinten határozzák meg a még elégséges szolgáltatás mértékét.

Visszatérve a most kirúgott tanárok esetére, mától országos sztrájkba kezdenek és tüntetést szerveznek a pedagógusok. A Tanárok a tanárokért és a Pedagógus Egység tagjai is úgy érzik, itt az ideje véget venni az őket érő igazságtalanságoknak. Elsősorban budapesti és szegedi pedagógusok vesznek részt az akcióban, melynek keretében csütörtöktől határozatlan ideig tartó munkabeszüntetésbe kezdenek. A polgári engedetlenséget vállaló tanárok szombaton délután öt órára tüntetést is hirdettek a Bajcsy-Zsilinszky útra a Klebelsberg Központ elé. A fejleményekre reagálva még szerdán, 18.30-as kezdéssel demonstrációt jelentett be az Egységes Diákfront a Belügyminisztérium elé, ahol 1-2 ezer, többnyire diákokból álló tömeg tiltakozott.

A tanárok, diákok és szülõk részvételével zajló vonulásos demonstráció résztvevõi a Szabad sajtó úton 2022. november 18-án

Budapest, 2022. november 18. A tanárok, diákok és szülők részvételével zajló vonulásos demonstráció résztvevői a Szabad sajtó úton 2022. november 18-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A demonstráción Törley Katalin is felszólalt, aki az Index tudósítása szerint külön kiemelte, felháborítónak tartja, hogy a Belügyminisztérium még azelőtt adta ki a tanárkirúgásokkal kapcsolatos közleményt, hogy egyáltalán ezt közölték volna az érintett pedagógusokkal.

A hat, Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott tanár közül öten tegnap a 18. kerületi önkormányzat kamerája elé álltak. Pfeiffer Norbert volt biológiatanár elmondta, azért rúgták ki őket, mert fel merték emelni a szavukat az ellen, ami ma az országban „oktatásirányítás” címén történik. „Vannak köztünk olyanok, akik több mint 20 éve tanítottak az intézményben, magam is több mint 10 éve itt tanítottam, nagyon szerettem.

Nem tudom, mi lesz holnaptól, hogy mi lesz a diákjainkkal, ki fogja őket felkészíteni az érettségire, továbbtanulásra, az életre. Azt tudom, csak, hogy nem hagyhattam szó nélkül, hogy az ő jogaikat sárba tiporják.

Nehéz szavakat találni most” – mondta könnyeivel küszköve a pedagógus.

Tőle a földrajztanár vette át a szót, aki negyed órája búcsúzott el az osztályától. Velényi Dóra spanyol-német szakos tanár azt mondta: „22 éve tanítok ebben az intézményben. Itt kezdtem a pályámat, és úgy tűnik, itt fejeztem be.” Ő sem tudja, mi lesz a végzős diákjaival, azt viszont igen, hogy továbbra is tanítani szeretne, de a figyelmet is fel akarja hívni arra, hogy „ami ma az iskolákban folyik, nem a gyermekek jólétét szolgálja”.

Utolsóként Rábai János magyar és média szakos tanár, osztályfőnök szólalt meg, aki hangsúlyozta, nem fogja abbahagyni, ki fog állni a diákjaiért, és másokat is arra kér, hogy ezt tegyék meg. 

Mindenkinek a saját értékítélete szerint kell döntenie arról, helyes-e az, ha tanárokat a véleményükért kirúgnak, kényük-kedvük szerint, úgy, ahogy gondolják, miközben ők egyetlenegy dolgot tettek, rá szerettek volna mutatni az oktatás hibáira, hogy javítani tudjanak az oktatáson.

A pedagógus elérzékenyülve hozzátette: „Szeretném, ha tudnák, itt nem olyan tanárok dolgoznak, akik fel akarják forgatni a rendszert, nem olyan tanárok vannak itt, akik nem szeretnének tanítani. Mi igenis szívvel-lélekkel szeretnénk tanítani. Én ezt terveztem életpályának. Szeretnénk megmutatni, hogy vannak az országban mások is, akik szerint ami van, az nem jó.”

betapasztott szájú tüntetők

Ha véleményt nyilvánítasz, kirúgnak (Fotó: Adom Diákmozgalom / Facebook)

Az igazságtalanság nem maradhat válasz nélkül

Némi vigaszt nyújthat számukra, hogy ugyanaznap terjesztették fel a Karinthy Frigyes Gimnázium tantestületét a XVIII. kerület díszpolgári címére, amikor az iskola több tanárát is kirúgta a tankerület. A kerületi önkormányzat pedig azonnali pénzügyi segítséget tervez adni a karinthys tanároknak, és 10 millió forintot különített el korábban arra az esetre, ha kerületi pedagógusokat retorzió érné tiltakozásuk miatt. Ebből 1-1 millió forinttal támogatják a hat kirúgott tanárt, a többieket pedig az engedetlenség miatt kifizetetlen óráikért kárpótolják – írta meg a hvg.hu. Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc polgármestere szerint a Karinthy az ország legkiválóbb iskolái között van, ami a kiváló pedagógusoknak és a kiváló végzős diákoknak köszönhető.

Eközben a tanárok elbocsátása abszurd helyzetet teremtett: a Karinthy Frigyes Gimnázium iskolaigazgatójának december első két napjára rendkívüli szünetet kellett elrendelnie, mert 

a munkabeszüntetést bejelentő, hiányzó és elbocsátott tanárok miatt a tantestület létszáma nem éri el a jogszabályban előírt minimális szintet.

 

Ki fog holnap tanítani?

Miközben a tankerületek úgy szórják ki a tanárokat, mintha nem lenne holnap, az Eduline megnézte, hány szabad állás van most a közoktatásban. Október végi adatok alapján országosan több mint 594 álláshirdetést dobott ki a közszféra állásportálja, a közigállás.gov.hu a „tanár” keresőszóra. Budapest és Pest-megye mellett, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a legtöbb betöltetlen állás. Elszomorító adat továbbá az is, hogy bő 30 évnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy majdnem 100 ezer általános iskolai tanárból mindössze 74 ezer maradjon a szakmában. És a tendencia csak folytatódik: mindössze 6400 elsőéves kezdte el az egyetemet idén ősszel, és sok tanári szakpárt el sem tudnak indítani az egyetemek, olyan kevés volt a jelentkező. Az utóbbi hetekben több iskola is sokatmondó képpel szemléltette a pedagógus korfa elkeserítő helyzetét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének kérésére. A képekből egyértelműen kitűnik, fiatal, 20, 30 éves tanárokból van a legnagyobb hiány, míg az 50-es korosztályból képviselik magukat a legtöbben. Egy friss felmérés is bizonyítja ezt: a közoktatásban dolgozó pedagógusok jelentős része 50 éven felüli, és csak töredékük tartozik a 20-29 éves korosztályba.

Szolidaritásul több iskola is kifejezi ma felháborodását a történtek miatt. Törley Katalin tegnap esti információi alapján:

  • a Városmajori Gimnáziumból tizenheten abbahagyják a munkát a mai napon
  • az Eötvös Gimnáziumban húszan
  • a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban kilencen
  • a Szabó Lőrinc Gimnáziumban öten
  • az Illyésben ketten (a friss adatok szerint, 16-an)
  • a Karinthy Gimnáziumban legalább húszan, valószínűleg többen
  • a Madách Gimnáziumban tizenhárman!
  • az érdi tankerület területéről legalább heten
  • a Kodály Zoltán Gimnáziumból legalább nyolcan
  • a Járdányi Zeneiskolából négyen
  • a Rákócziból tizenhárman.

A Tanárok a Tanárokért szövetséghez legfrissebb beérkezett adatok alapján 

a mai napon 53 iskolából összesen 497 tanár kezd határozatlan idejű munkabeszüntetésbe, de az adatok folyamatosan frissülnek.

 

A Tanítanék Mozgalom sem hagyja válasz nélkül az igazságtalan retorziót: a Tanárok a Tanárokért csoporttal, a Pedagógus Egységgel és a Tanítanék Mozgalommal tüntetést szerveznek szombat 17 órára a Klebelsberg Központ elé, hogy kifejezzék a szolidaritást a megbüntetett pedagógusokkal, és felelősségre vonják az intézkedések végrehajtóit. A mozgalom közleményében azt is írták: Pintér Sándor „ámokfutását” nem lehet tovább tűrni, de felelősségre kell vonni azokat a tankerületi vezetőket is, „akik mindeddig tétlenül nézték mindezt”. A tiltakozás nem áll meg: december 8-án az Egységes Diákfront aktivistái ülősztrájkot tartanak, december 9-én pedig az MTVA előtt tiltakoznak diákok és tanárok egyaránt.

Egyik kezével adni készül, másikkal elvesz

Mint azt mi is megírtuk, milliárdokat ígért a kormány a tanárok bérének rendezésére 2025-ig. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a 24. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián azt mondta, hazai és uniós forrásból 2025-ig 1200 milliárd forintot szán a kormány a pedagógusok illetményemelésére. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a mostani 440 ezer forintos pedagógus átlagkereset helyett a 777 ezer forintot akarják elérni. Idén, első lépcsőben 10 százalékot emelnek, majd a korábban bejelentett mértékben jön a többi emelés. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, ha a megállapodás létrejön az unióval, jövőre 21 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben 30 százalékkal emelnék a pedagógusok bérét. A Mérce azt írja, Navracsics Tibor uniós források felhasználásáért felelős miniszter arra számít, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) december 12-én amellett fog dönteni, hogy Magyarország megkapja a helyreállítási alapot, amelynek 2300 milliárd forintos vissza nem térítendő része is biztosít elegendő pénzt a pedagógusoknak a miniszter szerint. Fontos azonban megjegyezni, ha meg is valósul a béremelés, a pedagógusoknak korántsem csupán a fizetéssel van problémájuk. Többször is felszólaltak már annak érdekében, hogy a kormány állítsa vissza a pedagógusok sztrájkjogát, vegyék vissza a polgári engedetlenségük miatt kirúgott tanárokat, és a kormány hagyja abba a tanárok fenyegetését. Követeléseik között szerepel a tanárhiány megoldása, a tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyag, az élhetőbb körülmények az iskolákban, valamint az önálló Oktatási Minisztérium létrehozása is.

A pedagógus tiltakozás szimbólumát mutatják a tanárok egy iskolában.

A pedagógustiltakozás szimbólumát mutatják a tanárok egy iskolában (Fotó: Tanítanék Mozgalom)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top