Az ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki ököllel ütötte a győri bíróság ajtaját azért, hogy bejusson oda, majd letolt alsóneművel mutogatta magát az utcán. A hivatalos közlemény szerint a férfi kerékpárral érkezett, amit a rendőrség szolgálati járműveinek fenntartott parkolóhely melletti közúti jelzőtáblához láncolt.
Egy, a szolgálatát éppen teljesítő, szintén a bíróságon megjelenő rendőrőrnagy jelezte az éppen távozó férfinak, hogy akadályozza a szolgálati járművekkel való parkolást az erre a célra fenntartott helyen, ezért a férfi visszament az épületbe és megkérdezte a bíróság egyik alkalmazottjától, hogy hova zárhatja a kerékpárját. Az útbaigazítást követően a férfi dühöngve távozott az épületből, az utcán is folytatta a hangoskodást, szidta a bírósági teremőröket, majd a bíróság bejáratához visszafutott, az ajtót ököllel ütni kezdte és hangosan követelte, hogy engedjék be.
Mivel nem nyert bebocsátást, obszcén jelzőket kiabálva hangoskodott még egy rövid ideig, valamint tovább ütötte az ajtót, majd távolabb az épülettől, egy közeli gyalogátkelőhelyen letolta az alsóneműjét, hogy megmutassa az arra járóknak, neki a bíróság miatt mekkora heresérve van. A férfi cselekményének végül rendőri intézkedés vetett véget.
A vádlott terhére rótt cselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.