Aktuális

A nyílt utcán verekedett, 312 óra közérdekű munkára ítélték M. Richárd volt barátnőjét

A modellként dolgozó K. Szilvia az Instagramra is feltöltötte a vetélytársa megveréséről készült videót.

312 óra közérdekű munkára ítélték a Dózsa György úti gázolás miatt halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolt M. Richárd volt barátnőjét, aki 2017 júliusában a nyílt utcán vert meg egy nőt a XII. kerületben – írja a 444.hu.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI / Szigetvary Zsolt)

Mint később kiderült, a modellként dolgozó K. Szilvia egyik vetélytársán akart bosszút állni, amiért az lefeküdt a barátjával.

A vádirat szerint K. Szilvia egy barátnőjével két napon keresztül figyelte az áldozat házát, majd amikor megérkezett, K. a hajánál fogva földre rántotta, és a nyílt utcán, a járókelők szeme láttára megverte a lányt, aki több nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

K. barátnője az egész verekedést videóra vette. Az elkészült felvételt később K. az Instagramra is feltöltötte, és megfenyegette a sértettet a WhatsAppon, hogy megint megveri.

K. Szilvia ellen tavaly júliusban rongálás, garázdaság, könnyű testi sértés és személyes adattal való visszaélés, a barátnője ellen pedig bűnsegédként elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés és személyes adattal való visszaélés miatt emeltek vádat.

A bíróság tárgyalás nélkül, büntető végzésben már tavaly elrendelte a büntetésüket: K. Szilvia 312 óra, a barátnője pedig 272 óra közérdekű munkát kapott.

K. nem fogadta el ezt a büntetést, és kérte, hogy az ügyében mégis tartsanak tárgyalást. Csütörtök délelőtt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon elmondta: beismeri a bűnösségét, minden úgy történt, ahogy a vádiratban szerepel, és megbánta a tettét. Az ügyvédje azt kérte, hogy a közérdekű munka helyett ítéljék inkább pénzbírság megfizetésére, de ezt a bíró végül elutasította.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése