nlc.hu
Aktuális

Haláleset az elmegyógyintézetben

A Facebookról tudta meg 6 nappal később, hogy meghalt a fia az elmegyógyintézetben

Az elhunyt férfi családja a mai napig semmiféle hivatalos papírt nem kapott.
elmegyógyintézet

Rejtélyes körülmények között október 18-án meghalt a 31 éves Kozma Tamás a Büntetés-végrehajtás Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetében. Tamás apja azonban csak napokkal később tudta meg, hogy a gyermeke már nem él, ismerősök értesítették őt erről a Facebookon – írja a Blikk.

Ilyen a világon nincs… a Facebookról tudtam meg, hogy Tamás meghalt. (…) Úgy éreztem, mintha leforráztak volna. Hat napig nem mondták meg, hogy nincs többé a fiam. Dokumentumokat azóta sem láttam. Állítólag összeomlott a keringése, ami elég furcsa egy ennyi idős embernél. (…) Én nem vádaskodom, nem szeretnék találgatni, az igazságot fájó szívvel, de elfogadom. Csak valaki mondjon már valamit” – nyilatkozta sírva a bulvárlapnak Kozma József, aki szerint a fiához több őr is bement, mielőtt meghalt.

A gyászoló apa ügyvédje elmondta, megvárják az igazságügyi boncolás eredményét, és annak függvényében, ha szükséges, megteszik a jogi lépéseket.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top