nlc.hu
Aktuális

Felmondott Kosztra Gábor, a Vörösmarty gimnázium tanára

Felmondott a Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik tanára

14 év után hagyta ott a VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumot, ahol matematikát és történelmet tanított.
betapasztott szájú tüntetők

„A mai napon lemondtam közalkalmazotti jogviszonyomról a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban” – tette közzé egy nyilvános posztban közösségi oldalán Kosztra Gábor, mellékelve terjedelmes lemondó nyilatkozatát. A matematikát és történelmet tanító középiskolai tanár 2008 óta dolgozott a neves józsefvárosi gimnáziumban.

„A mai napon lemondok közalkalmazotti jogviszonyomról, és ezáltal kilépek a magyar oktatás Belügyminisztérium által fenntartott részéből.

A lemondásom okainak hátteréről az alábbiakat kívánom Önökkel megosztani.

Lemondásomnak nem oka a munkám minőségét és értékét véleményem szerint nem tükröző alacsony bérem. Az elmúlt 17 évben sosem éreztem azt, hogy a bérem a tudásom és munkám értékének megfelelő lenne, így ez a mostani döntésemet nem befolyásolta.

Lemondásomnak nem oka a nagy munkaterhelés. Mindig arra tanítottam diákjaimat, hogy befektetett munka nélkül nincs eredmény. Sosem ugrottam el semmilyen feladat elől, és minden feladatot a legjobb tudásom szerint igyekeztem elvégezni rendelkezésre álló energiáim fényében, függetlenül a munka mennyiségétől, így ez a mostani döntésemet nem befolyásolta.

Lemondásomnak nem oka a sztrájktörvény módosítása. Meggyőződésem, hogy egy olyan értelmiségi szakmában, mint a tanárság, rég rossz, ha egyáltalán felmerül a sztrájk szándéka. Ha az állam vezetői és a pedagógusok egymást partnernek kezelve, konstruktívan, a másik szempontjait és nehézségeit tiszteletben tartva nem tudják a vitás ügyeket megnyugtatóan rendezni, ennek nincsenek meg a megfelelő keretei és fórumai, az már olyan válság tünet, amin semmilyen sztrájk nem segít. Ez is oka annak, hogy a mostani tiltakozásokban sem sztrájkolóként, sem polgári engedetlenkedőként nem vettem részt” – írta Kosztra Gábor, aki minden bizonnyal nagy űrt hagy maga után távozásával a gimnáziumban.

Fotó: Adom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top