nlc.hu
Aktuális
XVI. Benedek pápa nagyon beteg

Ferenc pápa jelentette be, hogy XVI. Benedek pápa nagyon beteg

Arra kérte a hívőket, hogy imádkozzanak az egyházfőért.
XVI. Benedek pápa integet

Ferenc pápa szerdai audenciáján jelentette be, hogy XVI. Benedek nyugalmazott pápa nagyon beteg. Beszédében arra kérte a jelenlevőket, hogy mondjanak rendkívüli imát XVI. Benedekért.

Arra kérte az Urat, adjon vigaszt XVI. Benedeknek, és mindvégig támogassa őt az egyház iránti szeretetteljes tanúságtételében. Joseph Ratzinger áprilisban töltötte be 95. életévét. 2005-ben választották pápává, és a modern kor első egyházfője volt, aki lemondott 2013 februárjában. Júniusban ünnepelte pappá szentelésének 70. évfordulóját.

Ferenc pápa megválasztását követően Benedek – a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel – visszaköltözött a Vatikánba, ahol azóta is a Mater Ecclesiae kolostorban él. A pápai állam területét nagyon ritkán hagyta el, utoljára 2020 júniusában, amikor fivére, Georg temetésére utazott. Akkor mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt.

Ferenc pápa december elején nyilatkozott arról, hogy gyakran találkozik a nyugalmazott pápával, akivel majdnem szomszédok, hiszen vatikáni lakóhelyük közel esik egymáshoz.

A pápa az audiencián bejelentette, hogy apostoli levelet bocsát ki Szalézi Szent Ferenc halálának 400. évfordulóján. A szent az újságírók és írók oltalmazója. XVI. Benedek a keresztény humanizmus példaképének nevezte a szentet.

Forrás: MTI/nlc, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top