nlc.hu
Aktuális

Meghalt Vivienne Westwood

Meghalt Vivienne Westwood

A híres divattervező 81 éves volt.

December 29-én Londontól délre található claphami otthonában elhunyt Vivienne Westwood divattervező, akit a BBC a punk keresztanyjaként, illetve a brit divat királynőjeként említ megemlékezésében. 

Vivienne Westwood a II. világháború idején, 1941-ben született, gyerekkorát egy angliai faluban, Millbrookban töltötte, majd 1958-ban családjával Londonba költözött. Négy évvel később, 1962-ben feleségül ment Derek Westwoodhoz, és 1963-ban megszületett a fiuk, Ben Westwood.

Házassága nem tartott sokáig, fivére Gordon ugyanis bemutatta neki egyik 19 éves diáktársát, Malcolm McLarent, a Sex Pistols későbbi menedzserét. Ketten nemcsak egy párt alkottak, de üzlettársak is voltak, közös butikjuk, a SEX fontos színhely volt a punkszcénának. A pár útjai különváltak, Vivienne Westwood pedig maradt a divatiparban.

Vivienne Westwood egyik 2017-es divatbemutatóján Londonban

Fotó: Jeff Spicer/Getty Images

2015-re már 12 brit boltja mellett 63 további üzlete volt világszerte, kreációit a brit királyi család tagjai is hordták, Richard Branson pedig megbízta, hogy tervezze meg a Virgin légitársaság egyenruháit is. De Westwood nemcsak divattervezőként volt ismert, aktivistaként is rendszeresen állt ki számára fontos ügyek mellett.

„Vivienne Westwood legendája három részből áll. Volt a punk. És van manapság az aktivizmus. Köztük pedig valami egészen különleges dolog van, mely nélkül nem lehetne megérteni Vivienne-t és a punkot a politikával összekötő kapcsot: Vivienne bevallottan kulturális elitista. Nem könnyű ezt leírnom, mert elriaszthatja azokat, akiket taszít a magas művészet vagy a történelem jelentőségének gondolata. Vivienne-re egyformán fognak emlékezni emiatt a három, az életében és alkotásaiban szorosan kapcsolódó terület miatt. Vivienne segített megalkotni a punk megjelenését, s munkáit mára összekapcsolta emberjogi és természetvédelmi aktivizmusával. Közben valami egyedülállót adott a kortárs divatművészetnek: a múlt iránti szenvedélyt, hogy mi mindent tanulhatunk belőle az esztétikáról és a ruhákról.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top