nlc.hu
Aktuális

Őrizetbe vették Andrew Tate-et és testvérét

Nemi erőszak és szervezett bűnözés vádjával vették őrizetbe Andrew Tate-et

A férfi ügyvédje is megerősítette a hírt.

Röviddel azután, hogy Greta Thunberg visszavágott a sportolóból lett influenszernek, a férfit letartóztatták Romániában. Andrew Tate még 2017-ben költözött ebbe az országba, állítása szerint azért, mert itt többet elnéznek majd szerint neki a hatóságok, idén tavasszal viszont a rendőrség razziát tartott az otthonában, miután felmerült a gyanú, hogy erőszakkal tartanak fogva nőket. Ugyanakkor kihallgatásuk után szabadon engedték a Tate testvéreket, a nyomozás tovább folytatódott.

Andrew Tate

Fotó: Twitter

A román nyomozók közleménye szerint hat nőt azonosítottak, akiket Tate és köre „szexuálisan kizsákmányolt”. Andrew Tate és testvére illetve két másik férfi a vád szerint „szervezett bűnözői csoportot hozott létre” azért, hogy „nőket toborozzon, majd kizsákmányoljon, arra kényszerítve őket, hogy pornográf tartalmakat készítsenek”, amelyeket aztán el akartak adni. 

Tate-et, aki nőgyűlő tartalmai miatt bizonyos körökben nagy népszerűségre tett szert, követőinek beszélt többek között arról is, hogy a nemi erőszak áldozatainak viselniük kell némi felelősséget azért, hogy megerőszakolták őket, említette azt is, hogy szerinte a férfiak és a nők nem lehetnek egyenlőek, és hogy a nők tulajdonképpen a férjeik tulajdonát képezik, és otthon kellene ülniük és gyerekeket szülniük

(via Telex/444.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top