nlc.hu
Aktuális

Elkezdődött a bári kastélyban történt gyilkosság pere

Gyógyszerekkel tömték, majd rágyújtották a kastélyát egy budai milliárdosra

Elkezdődött a bári kastélyban történt gyilkosság pere, a vádlottak mindent tagadnak.
rendőrség

A bíróság előtt áll az a két férfi, aki még 2020 nyarán begyógyszerezett egy budai vállalkozót, majd rágyújtotta a kastélyát – számolt be az RTL.

A csatorna értesülései szerint a milliárdos üzletember mentális problémákkal küzdött, a későbbi gyilkosait pedig a barátainak hitte: azok 2020 nyarán azonban halálra gyógyszerezték, majd rágyújtották a bári Fehér-kastélyt, ami a férfi tulajdonában volt.

A rendőrség közleménye szerint két férfi 2020 kora tavaszától rátelepedett a sértettre azért, hogy megszerezzék a vagyonát, majd megöljék őt. Miután 2020. augusztus 10-én a hajnali órákban megölték áldozatukat, tüzet gyújtottak a férfi lakrészében azért, hogy eltűntessék a nyomokat, és leplezzék a tettüket.

A bűncselekménnyel összefüggésben a két férfi már korábban is a rendőrök látókörébe került, majd a hónapokig tartó, minden részletre kiterjedő nyomozás során a rendőrök elegendő bizonyítékot szereztek ahhoz, hogy az ügyészségnél kezdeményezzék a két gyanúsított letartóztatását.

A most kezdődött perben a két vádlott mindent tagad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top