nlc.hu
Aktuális

Közleményt adott ki a megvádolt Eötvös Gimnázium

Visszautasítja a korrupciós vádakat az Eötvös József Gimnázium

Péntek késő délután az Eötvös József Gimnázium honlapján és Facebook-oldalán is megjelent egy nyilatkozat, amiben tagadják, hogy diák pénz ellenében került volna be az iskola tanulói közé.
Eötvös József Gimnázium

A kormánypárti Metropol nemrég egy hangfelvételre hivatkozva írta meg, hogy egy apa félmillió forintot fizetett azért, hogy gyermekét felvegyék az intézménybe. A lap szerint a szülő tárgyalópartnere a felvételen Kálmán Gábor, az iskola alapítványának vezetője volt. A cikk azt állítja, az iskolának már van gyakorlata abban, hogy pénzért vesznek fel tanulókat. A felvételről azóta sem bizonyosodott be, hogy mennyi a valóságalapja, ahogy azt sem tudni, valóban Kálmán Gábor hallható-e rajta, de az biztos, hogy komoly médiahadjárat indult az intézmény ellen, és erre érkezett most egy hivatalos reakció – szúrta ki a Telex.

Bizton kijelentjük, hogy a hangfelvételből levonható azon következtetés, miszerint az iskola igazgatójához eljuttatott pénz ellenében került be az állítólagos szülő gyermeke az iskolába, nem igaz

– írják, és hozzáteszik, hogy bizonyos esetekben előfordul, hogy rendkívüli eljárással vesznek fel tanulókat, de ez sosem kapcsolódik anyagi ellenszolgáltatáshoz. Leírják, hogy a hangfelvétel ügyében már vizsgálódnak a hatóságok, és ezt a vizsgálatot az iskola is támogatja. A folyamat ideje alatt nem tudnak és nem is szeretnének többet mondani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top