nlc.hu
Aktuális
Emberi fogyasztásra alkalmatlan húsból készült a vacsora

Karácsonyi vacsoraasztalon végezte egy mexikói állatkert négy kecskéje

Levágatta és karácsonyi partiján tálaltatta fel egy dél-mexikói állatkert igazgatója az állatkert négy kameruni törpekecskéjét, ami igazi ritka fajtának számít.
Kiabáló kecske

Fernando Ruíz Gutiérrez, Guerrero állam környezetvédelmi hivatalának vadvédelmi igazgatója szerint az állatkert vezetője veszélyeztette ezzel a vacsoravendégek egészségét is, mivel az állat húsa emberi fogyasztásra alkalmatlan.

José Rubén Navát január 12-én leváltották a guerrerói székhelyű, Chilpancingo de los Bravo állatkertjének igazgatói tisztségéből, miután az intézményben elpusztult egy szarvas. Illetékesek helyi idő szerint kedden közölték: az ügyben indított nyomozás során állapították meg azt is, hogy feltehetően az ő utasítására eladtak, illetve megettek bizonyos állatokat.

Gutiérrez hivatala szerint egy zebrát szerszámokra cseréltek (bár ez utóbbiakat nem találták meg az állatkert területén), egy szarvast és egy Watusi marhát pedig magánszemélyeknek adtak el számla nélkül.

Azt egyelőre nem tudni, hogy hivatalosan is vádat emelnek-e a volt igazgató ellen.

Forrás: MTI/nlc, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top