nlc.hu
Aktuális

16 óra repülés után ugyanott szálltak le

16 órát repültek, végül ugyanott szálltak le

A légitársaság elnézést kért az utasoktól, miután több ezer kilométert utaztak a levegőben, de végül a kiindulási repülőtéren szálltak le.
Az Air New Zealand gépe a repülőtéren

Egy Új-Zélandból New Yorkba tartó repülőjárat utasai 16 órát töltöttek a levegőben, de végül ugyanazon a repülőtéren fejeződött be az utazásuk, ahol elkezdődött.

Az Air New Zealand Aucklandből tartott New York felé múlt csütörtökön, és nagyjából nyolc óra elteltével már 3200 kilométerre voltak Kaliforniától, amikor váratlan hírt kaptak: elektromos tűz ütött ki a New York-i John F. Kennedy repülőtéren, ezért az 1-es terminált lezárták.

Ezután úgy döntöttek, hogy visszafordulnak a repülővel, így végül 16 óra után ugyanott landoltak, ahonnan elindultak, az új-zélandi Aucklandben.

„Ha egy másik repülőtérre irányították volna át a gépet, az azzal járt volna, hogy a repülő több napig nem szállhat fel, ami számos másik menetrend szerinti járatot és rengeteg utast érintett volna” – mondta a légitársaság szóvivője. Az egyes terminál egyébként egész pénteken zárva maradt.

A légitársaság elnézést kért az utasoktól, és közölte, hogy a pórul járt utasoknak a következő szabad New York-i járatra foglalnak jegyet.

A mostanihoz nagyon hasonló eset történt januárban, amikor a British Airways Londonból Új-Delhibe tartó gépe visszafordult, és ugyanott tette le az utasokat. Ők kicsit jobban jártak, hét órával megúszták a kalandot.

(UPI)

(Kiemelt kép: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top