nlc.hu
Aktuális
Börtönben ülik le a szülők gyerekeik iskolai hiányzásait

Börtönben ülik le a szülők gyerekeik iskolai hiányzását két borsodi faluban

Esélyük sincs befizetni a büntetést, így inkább a rácsok mögött leülik a bírságot.
Börtöncella emeletes ággyal

Két borsodi faluban már évek óta azért járnak a szülők a börtönbe, hogy leüljék a gyerekeik igazolatlan órái miatt kiszabott pénzbüntetést – szemlézte a Telex a Szabad Európa Szabadon című sorozatának új epizódját.

Magyarországon szabálysértésnek minősül, ha egy gyerek a kötelező óvodai vagy iskolai oktatási rendszerből igazolatlanul 30 napot hiányzik. Tavaly szeptemberig több mint 3600 esetben összesen 105 millió forintra bírságolták a hatóságok a családokat a gyerekeik ellógott órái miatt. De ennek az összegnek csupán a 40 százalékát fizették be, ami azt jelenti: hogy a fennmaradó 74 milliót le kellett ülniük.

A riport egyik megszólalója, Ficzu Andrásné azt mondta, őt 100 ezer forintra büntették, mert 15 éves fia tavaly decembertől 40 igazolatlan órát gyűjtött össze. A nő elmondta, hogy nem ez volt az első büntetésük, 12 gyerekük van, a lógások miatt járó büntetéseket pedig esélyük sem volt befizetni. A szülők ezért összesen öt és fél évet ültek le a börtönben.

Boros Ilona, a TASZ esélyegyenlőségi projektvezetője szerint Tornanádaskán és Bódvaszilason nagy hagyománya van annak, hogy ebben a két faluban leülik a szülők a gyerekeik igazolatlan hiányzásait.

Egy nap a rácsok mögött 5 ezer forintot ér, miközben a magyar adófizetőknek több mint 15 ezer forintba kerül egy fogvatartott őrzése és ellátása naponta a börtönökben.

(Kiemelt kép: Pexels)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top