

Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe. Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben.
Ismertette, hogy hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre.
A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára. A következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.
(MTI)
(Kiemelt kép: NASA via Getty Images)