nlc.hu
Aktuális
Így csípték nyakon a hős polgárőrök a csepeli szatírt

Elmesélték a polgárőrök, hogyan csípték nyakon a gyerekzaklató csepeli szatírt

Több száz méteren át üldözték a csepeli szatírt, mielőtt sikerült őt a fűben leteperni.
Csepeli polgárőrök

Nem ellenkezett igazából, csak az adrenalintól összefüggéstelenül beszélt össze-vissza

– így foglalta össze a csepeli polgárőr páros egyik tagja, hogy miképpen reagált a csepeli szatír, miután sikerült őt elkapniuk. Néhány hete nagy visszhangot váltott ki az ügy, amiben Csepelen egy frissen szabadult, szexuális természetű bűncselekményekért ülő 33 éves férfi több támadást indított rövid időn belül gyerekek ellen, az egyiküket egy liftben zaklatta, és csak a lány odasiető bátyja akadályozta meg, hogy ne legyen nagyobb baj.

Az RTL Híradó stábja most elérte azt a két csepeli polgárőrt, akik nyakon csípték az elkövetőt. A páros nyolc órával a kislányok elleni támadássorozat után egy parkolóban szúrta ki a férfit, akiről egy kamerafelvétel alapján volt használható fényképük. Bár addigra már más ruha és cipő volt rajta, így is felismerték a frizurája alapján. Amikor kiszúrták, éppen egy fiatal lányt követett kb. 30 méteres távolságból. Gyanúsan viselkedett és próbált úgy tenni, mintha épp telefonálna. A lány elárulta a polgárőröknek, hogy a férfi a buszról leszállva követi őt. Amikor a férfi felé közelítettek, a gyanúsított eltűnt a szupermarket mögött, és csak azután tudták elkapni, hogy több száz méteren át üldözték futva. A fűben leteperték, majd a kiérkező rendőrök megbilincselték és a kapitányságra vitték. A riporternek a 13 éves megtámadott kislány édesanyja elmondta, hogy a lánya megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy rendőrkézre került a támadója.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top