A vancouveri Natalie Lacasse-nak 18 éves korában fájdalomcsillapító gyógyszert írtak fel. Azonban a mellékhatása gyomorfekély lett, ami miatt öt hónapon át szinte állandóan hányt. Mindössze 19 évesen fog nélkül maradt, és műfogsort kellett viselnie, ami miatt sokan bántották.
Natalie érthetően küszködött az önbizalmával, és állandóan elrejtette a fogait. Most azonban a TikTok oldalán megosztotta a történetét, és azt, hogyan tanulta meg elfogadni új mosolyát.
Ez már olyannyira jól megy, hogy néha elfelejti bevenni a protézist, és így beszél a pénztárossal a boltban, aki igencsak sokkolódik a látványtól.
Natalie 12 éves kora óta krónikus fájdalomtól szenvedett. Ennek oka a TMD nevű állapot, amely a bal állkapocs ízületének diszfunkcióját okozta. 18 éves kórházba került, miután egy autóbalesetben elszakadt a derék izma, és az orvosok naproxent írtak fel neki a fájdalomra. Akkor azt tanácsolták neki, hogy két hétig vegye be a fájdalomcsillapítót. Sajnos a mellékhatásai súlyosak voltak, gyomorfekélye lett, és hónapokig hányt. Ennek eredményeként a fogairól lebontotta a gyomorsav a zománcot.
A fogak elvesztésének valóságával szembesülve Natalie visszahúzódott magába, és abbahagyta a sminkelést, a barátokkal való találkozást, sőt a fotózást is.
Natalie a mai napig 5000 dollárt költött új mosolyára, de nehezen tudta elfogadni, hogy az eltér attól, amit ismert.
A nő jelenleg egy speciális fogsorra vár kissé fejletlen bal állkapocsízülete miatt. Jelenlegi fogsora „tisztán esztétikai” célt szolgál, nem tud velük enni, és nehezen tud megfelelően beszélni.