nlc.hu
Aktuális
Rosszullét a pápai misén

Hordágyon vittek el egy nőt Ferenc pápa Kossuth téri miséjéről

Rosszul lett egy hívő.

Óriási tömeg előtt misézett Ferenc pápa a Kossuth téren vasárnap délelőtt az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján. Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kaptak helyet, a környező utcákban, kivetítőről nézve követték nyomon az eseményeket. A Bors értesülései szerint a rosszul lett egy nő a hívők között, a mentősök hordágyon vitték ki őt a tömegből.

szentmise,

A szentmise résztvevői a Parlament előtti Kossuth téren – Fotó: MTI/Illyés Tibor

Százezrek érkezését várták a vasárnapi pápai szentmisére. A szentatya háromnapos látogatásának csúcseseményére sokan érkeztek az ország számos pontjáról és a határon túlról is.

Ferenc pápa

A Kossuth téren mutatott be szentmisét Ferenc pápa – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A közmédia tudósítója reggel 7-kor arról számolt be, hogy már majdnem megtelt a Kossuth térnek az a része, ahol az ültetett szektor kapott helyet. Volt, aki már 6 óra előtt ott volt, hogy a kapunyitáskor a sor elején állhasson, de olyan hívő is volt, aki már hajnali 4-kor megérkezett a Kossuth térre, mert biztosra akart menni, hogy jó helyet kap majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top