„Ezt a gyönyörűséget Vis mellett tapasztaltuk horgászat közben. Drónunk rögzítette a kristálytiszta tengert és a tagolt partvidéket, valamint ezeknek a szelíd óriásoknak a káprázatosságát, természetes élőhelyükön” – írta Stefan Torres, a felvétel tulajdonosa a YouTube-on található videó alá.
A gyönyörű állatok egyáltalán nem vették észre, hogy van valaki a közelükben, így természetesen viselkedtek, és szerencsére nem zavarták meg őket. Vélhetően élelmet kerestek, teljes nyugalommal és zavartalanul.
A bálnák számára a legnagyobb veszélyt az ember jelenti.
– hangsúlyozták. Az emberek által termelt műanyag hulladékot is megeszik, mert azt hiszik, hogy plankton. A hajók zaja megzavarja kommunikációjukat és szaporodásukat, nem beszélve az esetleges ütközésekről, amelyek következtében el is pusztulhatnak.
„Jó néhány példányt látni az Adrián, ahogy nyugodtan, elégedetten, az emberektől zavartalanul élik az életüket” – húzták alá. Az Adrián jellemzően nem látni bálnákat, de tavasszal és nyáron néhány példány fel-felbukkan a dél-dalmáciai és közép-dalmáciai szigeteknél.
Horvátországban védett állat a bálna. A horvát Kékvilág Tengerkutatási Intézet minden évben felhívja a figyelmet, hogy az állatok békések, a helyiek és a turisták ne közelítsék meg őket, ne ingereljék és ne kövessék őket hajókkal.
Előfordulnak ennél bizarrabb találkozások is. Így járt az a természetfotós, akit egy Bryde-bálna szó szerint bekapott a fotózás közben. A férfinek az volt a szerencséje, hogy a tengeri óriás még azelőtt kiköpte, hogy lemerült volna – ha nem így történik, akkor esélye sem lett volna a túlélésre.
(MTI)