A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa az ukrán menekültekről

Valószínűleg mindenki emlékszik arra, hogy hol volt és mit csinált 2022. február 24-én, amikor meghallotta, hogy kitört a háború Ukrajnában. Nehéz elfelejteni a sokkot, az egymásra vetett kérdő pillantásokat, és a bizonytalanság érzését, hogy „most mi lesz”. Ez a nap még azokban is mély nyomot hagyott, akiknek nincsenek barátai, családtagjai a határ másik oldalán.

„Aznap reggel bementem a munkahelyemre és ott a főnököm mondta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Rögtön hívtam a családomat, de nem tudtam őket elérni egészen délután háromig. Akkor édesanyám felhívott, hogy hála Istennek, Kárpátalján még nincs baj, de igaz a hír, valóban kitört a háború – emlékszik vissza Bilasz Ludmilla, a Máltai Szeretetszolgálat beregsurányi műszakvezetője.

Kárpátalján nőtt fel, anyanyelvi szinten beszél oroszul, ukránul és magyarul is, így nem volt kérdés számára, hogy tolmácsként segítsen a menekülőknek.

„Amikor értesültem róla, hogy önkéntes tolmácsokat keresnek, azonnal mondtam a családomnak, hogy indulok a határra. Tudtam, hogy szükség lesz rám ott” – meséli.

A Beregsurányba vezető úton azon gondolkozott, hogyan tud majd segíteni, mit fog mondani olyan embereknek, akik egy háború elől menekülnek.

„Amikor megérkeztem, láttam, hogy több ezer ember van a határon. Folyamatosan azt kiabálták, hogy tolmács, kérdezgették, hogy tud-e valaki ukránul. Beálltam és elkezdtem segíteni, fordítani. Onnantól már nem is volt időm gondolkozni” – teszi hozzá.

Ludmilla sok másik segítőhöz hasonlóan 22 órát töltött aznap a határon és megszámlálhatatlan emberi sorssal, tragédiával találkozott. Mivel a hadköteles férfiak nem hagyhatták el az országot, leginkább nők, gyerekek és idősek érkeztek a határra. Sokan azt sem tudták, hogy hol vannak, vagy hova mennének, csak menekülni akartak az invázió elől.

 – meséli.

„A család Mariupolban lakott, február 24-én kezdődött a háború, az édesapát elvitték katonának, az anyuka pedig egyedül már nem tudott bemenni a kórházba. Másnap otthon, egyedül megszülte a gyereket. Az épületet eltalálta egy rakéta. Ők a földszinten laktak, a rakéta a tizediken csapódott be. Két nappal később úgy döntött, nincs mire várnia, szólt a testvérének, és a pici babával elindultak. Kijevben megálltak pihenni, de onnan is tovább kellett indulni. Tíznapos volt a kisbaba, amikor Beregsurányba érkeztek. Anyuka nagyon-nagyon elfáradt, szülés utáni fájdalmai voltak, én rögtön magamhoz vettem a kisbabát, tápszert adtam neki, tisztába tettem, anyukának közben orvost hívtunk, aki ellátta őt, utána elvitték őket egy miskolci anyaotthonba.”

Az első hónapokban napi 1000-1200 ember jött át egy határon, mára ez a szám azonban jelentősen lecsökkent. Sokan szeretnének menekülni, de mivel az elmúlt másfél évben nem igazán tudtak dolgozni, nem volt bevételük, nincs pénzük az útra és az újrakezdésre – meséli Ludmilla.

Azok közül, akiknek a háború kitörése segített, sokakkal a mai napig tartja a kapcsolatot.

„Felsorolni nem tudom, hányan vannak, akikkel kapcsolatban maradtam. Sokan továbbmentek, ki Németországba, ki máshova. Én mindenkinek megadtam a telefonszámomat, hogy bármi van, akkor hívjanak és segítek” – részletezi.

Ludmilla tavaly februárban önkéntesként kezdte, ma pedig már a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. A háborúval az ő élete is visszafordíthatatlanul megváltozott.

– mondja.

Egy nem változott: a nő az első naptól kezdve azt szeretné, ha minél hamarabb véget érne a konfliktus.

„Azt kívánom, hogy minél hamarabb véget érjen ez a rémálom és béke legyen. A mai napig részt veszek a munkában, de ez nem rólunk, segítőkről szól, hanem azokról az emberekről, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat. Én haza tudtam menni a 22 órás műszak után, de ők nem és talán soha többet nem is tudnak hazamenni” – összegzi.

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Egy év szolgálat

Hogyan lehet jól segíteni? A Magyar Máltai Szeretetszolgálat válasza szerint a jó segítség a szükségre ad választ. A szükség felismeréséhez viszont nincs biztos recept, sem megtanulható módszer, azt egyszerűen csak észre kell venni. Ők pedig pont ezt tették és teszik immáron másfél éve: étellel, egy meleg teával vagy csak néhány biztató szóval.

A mai napig 24 órás ügyeletet tart a határon, több ezer menekült magyarországi tartózkodását segíti, 170 családnak pedig lehetőséget adott az újrakezdésre és komplex integrációs program keretében. Egy év után 90 főállású munkatárs, családsegítő, tolmács, és szociális munkás gondoskodik az ukrajnai családokról, a munka folytatásához pedig telepíthető konténerek, járművek és felszerelések állnak készenlétben.

A segítők hosszú távra rendezkedtek be: ameddig lesznek menekültek, addig ott lesznek ők is.