nlc.hu
Aktuális

Tanárkirúgás érettségi közben

Érettségi közben rúgták ki a történelemtanárt Balatonalmádiban

Tiltakoznak a diákok.
érettségi

Balatonalmádiban azonnali hatállyal kirúgtak egy fiatal történelemtanárt, akinek most érettségizik az osztálya – számolt be a 444. M. a Pedagógusok Szakszervezetének tagja, aktív szervezője volt a helyi tanártiltakozásoknak is. Egyelőre nem tudni, hogy a társadalmi szerepvállalásért kell-e távoznia a DLSB két tannyelvű gimnáziumból.

A döntés állítólag felülről jött, azaz központi utasítás volt, a diákok szerint az intézményvezető sem értett vele egyet. A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől.

M. a diákjai írásbeli történelemérettségiét már kijavította, viszont az kérdéses, hogy a szóbelin ki fogja vizsgáztatni őket.

A gimnázium diákjai és a tantestület tagjai a tanártiltakozások indulóját, a „Mi vagyunk a Grund”-ot énekelve, nevét skandálva álltak sorfalat neki, amikor kiderült, hogy távoznia kell az iskolából.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Varga György 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top