nlc.hu
Aktuális

Lakatos Márk 20 évig kábítószerezett

Lakatos Márk drogos múltjáról beszélt: „Sokszor elmentem a falig”

A híresség majdnem bíróságra került a kábítószerek miatt.

Lakatos Márk részletesen beszámolt arról a hosszú időszakról, amikor drogokat használt. Tette mindezt az Élni jó című műsor legutóbbi adásában.

„Az ember úgy gondolja, hogy ezt azért csinálja, merthogy ez egy felhőtlen szórakozás, ami kinyitja az ember tudatát. De közben alapvetően ez azért is kell, mert valaminek a pótszere, a pótcselekvése. Az ember tesztelgeti, próbálgatja magát, meddig lehet elmenni. Sokszor elmentem a falig. Voltak vicces, tragikus és tragikomikus jelenetek is ebből kifolyólag. Ennek egy érdekes összesítése a készülő regényemben benne is lesz” – mesélte a stylist, akinek pánikbetegsége is kialakult a szerektől. Később segítséget is kellett kérnie az ügyben. 

„Érdekes módon nem a drogfogyasztásban kellett nekem segítséget kérni. Amikor azt gondoltam, ez nekem nem jó, akkor egyik pillanatról a másikra abbahagytam. Mindez egy megrázó élményhez kötődik. De nem egy drogelvonó terápiára kellett elmennem, hanem egészen egyszerűen kaptam egy olyan pofont az élettől, amire azt mondtam, ez így nekem már nem éri meg” – nyilatkozta a szócsatába beleálló Márk, és bár részleteket nem árult el, annyit igen, majdnem bíróságra kellett járnia, végül csupán elterelés lett a dologból.

Lakatos Márk

Lakatos Márk (Fotó: Schumy Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top