Egy több emberi hamvakat tartalmazó urna kerül elő az országban: parkokban, szemétlerakókban bukkannak rá a gazdátlan szelencékre, de van, aki a háza kertjében, ásás közben talál egyet – írja a Blikk.
„Kiugróan az elmúlt két évben tapasztaljuk egyre inkább, hogy sokan megválnak az urnáktól – árulta el a lapnak Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének (MATESZSZ) elnöke. – Gyakran a házaspárok életben maradt tagjai viszik haza elhunyt férjük, feleségük hamvait, amikor viszont ő is meghal és utódok nincsenek, az urna is sorsára marad. Többnyire az új tulajdonosok »dobják ki« őket, de olyat is láttunk már, hogy a hazavitt hamvaknak a kertben alakítottak ki kegyeleti helyet, amiről a rokonságnak sem szólt az illető. Amikor ő is elhunyt, az építkezésbe fogó új tulajdonos fedezte fel az emléktárgyat.”
Aki urnát talál, annak az önkormányzatnál kell bejelentést tennie, majd bevinnie a szelencét, a hivatal pedig köztemetés keretein belül gondoskodik az elhelyezésről. Az urnán lévő nyilvántartási szám alapján egyébként beazonosítható az elhunyt.
A jogszabályok szerint ha a közeli hozzátartozók beleegyeznek, a hamvak otthoni körülmények között tárolhatók egy közokiratba foglalt nyilatkozat megtétele után. A rokonságnak viszont lehetőséget kell biztosítani kegyeletük lerovásához, vagyis hogy megnézhessék, ha akarják.
Májusban egy rejtélyes magyar urnát találtak egy német vasútállomáson, az urna 47 napig állt a regensburgi főpályaudvar egyik csomagmegőrző szekrényében.