nlc.hu
Aktuális
Sötétbe zárhatták a gyerekeket egy szlovákiai óvodában

Sötét raktárba zárhatták a nem engedelmeskedő gyerekeket egy szlovákiai óvodában

Az igazgatónő mindent tagad, de a szülők szerint több óvodás gyereket is bezártak a sötét helyiségbe.

Embertelen módon, egy sötét raktárba zárva próbálhatták meg fegyelmezni a kisgyerekeket egy tőketerebesi járásbeli óvodában, Szlovákiában – írja a Paraméter.

„Bezárnak minket a raktárba, amikor rosszak vagyunk. Oda, ahol az óvónénik pisilnek, a WC mellett, sötét van bent” – mondta az egyik négyéves kisfiú. Édesanyjának azt tűnt fel, hogy megváltozott a gyerek viselkedése. A nő kapcsolatba lépett a többi szülővel, és kiderült, hogy egy kislány is átélt hasonló borzalmakat.

A gyerek elmondása szerint bezárták őket a sötétbe, egy olyan helyiségbe, ahol csak egy heverő van, és csupán egy vödröt adtak nekik, amibe pisilhetnek. A kislány azt mondta, hogy őt csak egyszer zárták be, de azután újra elkezdett bepisilni.

Kislány ül egy sötét szobában

Kislány ül egy sötét szobában (Fotó: Getty Images)

Az óvoda igazgatója visszautasítja a vádakat, azt mondta, a gyerekeknek élénk a fantáziájuk, sok mindent kitalálnak.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az óvodások az említett helyiségbe nem léphetnek be, a szülőknek viszont részletesen leírták, hogy milyen. És állítólag amikor az egyik édesanya közölte az igazgatónővel, hogy ne zárják be a gyerekeket, úgy válaszolt, hogy mégis mit kellene csinálnia, ha nem engedelmeskednek.

Az egyik szülő feljelentést tett, a rendőrség pedig rábízott személy sanyargatása ügyében indított eljárást.

Korábban beszámoltunk arról, hogy legalább kilenc gyereket bántalmazott egy dél-alföldi óvónő. Volt, hogy azért, mert a gyerek rosszul táncolt vagy nem kért főzeléket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top