Miután Varga Judit igazságügyi miniszter lemondott a posztjáról, utódja pedig Tuzson Bence lett, az Európai Unióban példátlan helyzet állt elő a magyar kormányban: egyetlen nő sincs a miniszterek között – hívta fel a figyelmet a 444.
A jelenlegi, ötödik Orbán-kormány úgy alakult meg, hogy csupán egyetlen nő volt benne, Varga Judit – mostani lemondásáig. Így a későbbiekben csak férfiak lesznek a kabinetben.
![A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor (b8) ötödik kormányának tagjai, miután átvették kinevezési okmányukat Novák Katalin köztársasági elnöktõl a Sándor-palotában 2022. május 24-én](https://nlc.p3k.hu/uploads/2023/06/otodik-orban-kormany.jpg)
Az ötödik Orbán-kormány egyetlen női minisztere Varga Judit volt, lemondása után nincs nő a kabinetben (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Az Orbán Viktor vezette kormányokra jellemző, hogy nincs vagy alig van női tagja. Az első, 2010-ben alakult kabinetben sem szerepelt női tárcavezető, ezen Németh Lászlóné fejlesztési miniszter 2011 decemberi érkezése javított.
A következő, 2014 és 2018 között működő kormányba megint csak férfiakat hívott a miniszterelnök, és a ciklus végéig kizárólag férfiakból állt a kormány.
A 2018-as kormány megalakulásakor egy nő volt a kabinetben, Mager Andrea a nemzeti vagyon kezeléséért felelt tárca nélküli miniszterként. 2019-ben Varga Judit kapta az igazságügyi minisztérium vezetését, majd a következő évben Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter lett. 2020 októberétől 2021 december végéig a 15 kormánytagból 3 volt nő, ez a 20 százalékos arány rekord az Orbán-kormányok történetében.