nlc.hu
Aktuális
Évek óta együtt lakhatott halott testvérével egy férfi

Évek óta együtt lakhatott halott testvérével egy férfi

Az eset a Borsod megyei Királdon történt.
Királd

Erre pár napja derült fény, amikor a férfi meghalt, és a lakásában a holtteste mellett egy másikat is találtak. A helyiek szerint a férfi bátyja hat éve eltűnt, az ő földi maradványai lehettek azóta a szomszéd szobában. A rendőrség szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Az önkormányzatnál van a főnökünk Ádám, ő találta meg. Mert már nem látták az utcán mozogni napok óta, és akkor bement a lakásába, és úgy találták meg, az ágyban, meg volt halva

– mondta Tuza Lajos, helyi lakos az RTL Híradójának.

A most meghalt férfira főnöke talált rá, mert napokig nem jelentkezett, majd az önkormányzat elvitte a halottat. Az egyik szomszéd azonban semmit sem tudott a történtekről és ő is bement a házba, mivel kereste a szomszédját. Döbbenten fedezte fel a másik, régebbi holttestet.

A szomszéd azt mondta a férfi az ágyban feküdt, felöltözve, téli ruha volt rajta.

A helyiek azt feltételezik, hogy az elhunyt férfi bátyja lehetett, akit 2017 óta nem láttak a faluban. A most meghalt férfi kollégája szerint nem kizárt, hogy a munkatársa éveken át együtt élhetett halott testvérével.

Sajnos előfordulnak hasonló esetek, a Győri Járási Ügyészség 2022-ben vádat emelt egy 53 éves mosonmagyaróvári férfi ellen, aki a gyanú szerint két éven át együtt lakhatott egy családi házban a halott édesapjával, és a nyugdíját is felvette utána.  A férfi testvére és édesanyja már korábban elhunyt, így a házban már csak kettesben lakott a beteg édesapjával. Mivel a gyanúsított munkanélküli volt, az apja nyugdíja jelentette a megélhetését.

(RTL)

Fotó: Királdon hallottam/Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top