nlc.hu
Aktuális
Hagyta meghalni a magatehetetlen édesanyját

Ápolás helyett hagyta meghalni a magatehetetlen édesanyját

Tisztában volt vele, hogy gondozás nélkül önellátásra képtelen édesanyja meghalhat, mégsem ápolta az asszonyt, sőt még enni és inni sem adott neki.
Szék és ágy egy sötét szobában

Súlyos büntetőügyben tartott előkészítő ülést hétfőn a Fővárosi Törvényszék: egy embert azzal vádol az ügyészség, hogy nem gondozta önellátásra képtelen édesanyját, akit ezzel hagyott meghalni.

A vádirat szerint a terhelt és édesanyja 2016-tól egy elhanyagolt, koszos, szemetes, kacatokkal teli szoba-konyhás lakásban éltek zárkózottan. Társas kapcsolataik nem voltak, nem látogatta őket senki.

Az édesanya fizikai állapota idővel erősen leromlott, sovánnyá, erőtlenné vált, egyre kevésbé volt képes az önellátásra. 2020 novemberére már mozogni sem tudott: a fűtetlen szobában napokon keresztül mindössze egy pelenkában és zokniban hanyatt feküdt a saját vizeletével és székletével szennyezett kanapén, a testére és hajára száradt hányadékában. A tartós, mozdulatlan fekvéstől felfekvéses fekélyek is kialakultak a testén.

2022. november 10-én a terhelt elment bevásárolni, és a fűtetlen lakásban magára hagyta az édesanyját az előbb leírt állapotban. Amikor hazaért, látta, hogy édesanyja ugyan ad még életjeleket, de a kommunikációra már képtelen. Egy ismerőse nyomatékos kérése után mentőt hívott az édesanyjához, aki ekkorra már 35 kilogrammra fogyott, testhőmérséklete pedig 28,3 Celsius-fokra csökkent. Kórházba vitték, de életét a szakszerű ellátás ellenére sem tudták megmenteni.

Bár a vádlott tudott az édesanyja állapotáról, és látta azt is, hogy egyre rosszabbul van, orvosi vagy egyéb segítséget nem kért, nem gondozta, nem ápolta, nem etette és nem is itatta. Azzal is tisztában volt, hogy a gondozás nélkül édesanyja meghalhat, mégsem tett semmit.

Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be a bűnösségét, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le. Az ügyészi és védői bizonyítási indítványok után a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Az eljárás a vádlott és tanúk kihallgatásával folytatódik.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top