Curtis a betörés után: „Mi van, ha valaki el akar áztatni, és valamit eldug a házamban, aztán feljelent?”

T. D. | 2023. Július 19.
Attól tart, a betörőnek teljesen más szándékai voltak, mint amire elsőre gondolt.

Curtis és barátnője, Barnai Judit júniusban örömmel tudatták, hogy beköltöztek az álomotthonukba Maglódon. Ám az álomból hamar rémálom lett, amikor szombaton már arról kellett beszámolnia a rappernek, hogy betörtek hozzájuk

Fotó: Olajos Piroska

Ugyan a betörőnek semmit nem sikerült elvinnie, kárt tudott okozni, Curtis pedig úgy döntött, jobb lesz, ha egy ideig biztonságiőr felügyeli a házat. A rapper a Retro Rádió Bochkor című műsorában mesélt arról, hogyan érzi magát az eset óta. Mint mondja, szerinte több elkövető lehetett, ugyanis a ház ablaka túl magasan van ahhoz, hogy valaki egyedül felmásszon és feszegesse. Annak örül, hogy ellopni semmit nem sikerült, de most inkább más aggasztja. 

Felmerült bennem a kérdés, hogy mi van, ha nem is akart elvinni semmit, hanem csak betett valamit. Az a baj, hogy már eléggé paranoiás vagyok. Mi van, ha valaki el akar áztatni, és valamit eldug a házamban aztán följelent? Annyira fura ez nekem, hogy még azt sem vitte el, ami ott volt szem előtt… – magyarázta Curtis, majd hozzátette, nem sokon múlt, hogy ne érték tetten a betörőt. – Azt hiszem, mi voltunk, akik megzavartuk a tettest vagy tetteseket. Mi jöttünk elől haza, ő meg elhúzott hátul az erdő felé. Egyébként a testőrömmel voltunk, mert másnap is mentünk fellépni, szóval nagyon jó kis éjszakája lett volna, ha bent találjuk. Nem érdekel, hogy ilyenkor szabad-e bármit tenni a betörővel. Persze, nyilván kihívtam a rendőrséget és a tesómék biztonsági cégétől is jött egy őr, aki ott maradt, amíg nem volt kicserélve az ablak. Egyébként az is furcsa, hogy pont pár nappal azelőtt jött a betörő, mielőtt beszereltettük volna a riasztót és a kamerarendszert.

(via)

Exit mobile version