nlc.hu
Aktuális
Kirakta az anyját a lakásából, hajléktalan lett

Végrehajtókkal rakatta ki az anyját a lakásából, hajléktalan lett Zsóka

Az utcára került a közgazdasági végzettségű asszony.
hajléktalan

A fia rakatta ki a lakásából – ahol 12 évig élt – Nádasdy Zsókát a végrehajtókkal, azóta hajléktalanként tengeti napjait. “Az édesanyámmal együtt éltünk, az ő lakásában. Ő azonban már tavaly meghalt, és csak ezután tudtam meg, hogy már 8 évvel ezelőtt egy ajándékozási szerződéssel az unokájára, a fiamra hagyta a lakást” – mesélte a Blikknek Zsóka, akinél egyik nap megjelent a fia, rendőröket és végrehajtót is hozott magával, majd közölték vele, hogy mehet, amerre lát. 

Mindez februárban történt, azóta az asszony napról napra él. Olykor még délután sem tudta, hol hajtja álomra a fejét éjszaka. Zsóka nem tudja, meddig bírja még ezt az életet. Mint a bulvárlap írja, a fiával nem akar pereskedni, de azt sem szeretné, hogy egy fillér nélkül kelljen az utcákat járnia, így most jogi segítséget keres.

Kiemelt fotó: illusztráció, Andrew Lichtenstein/Corbis via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top