nlc.hu
Aktuális
Rendesen fizette a hitelt, mégis utcára tették a veresegyházi kismamát

Hiába törlesztett rendesen, várandósan tették utcára a kismamát a veresegyházi lakóparkból

Arra hivatkozva kértek 10 millióval többet a nőtől, hogy a szerződéskötés óta többet ér a lakás. A bíróság másodfokon is úgy döntött, hogy ez meg lehet tenni.
Egy nő dobozokat pakol a költözés előtt

Várandósan tettek utcára Veresegyházon egy kismamát, aki rendesen fizette a lakása törlesztőrészleteit, de több pénzt követeltek tőle az ingatlan értéknövekedése miatt – írja a Blikk.

Andrea 2017-ben vásárolt egy 43 négyzetméteres lakást a veresegyházi Gyermekliget lakóparkban. Kifizetett 3,5 millió forintot, a 16,5 milliós vételár több mint 20 százalékát. Volt szerződése, számlát kapott az előlegről és a törlesztett részletekről. Ám miután a beruházó céget felszámolták, az építkezést finanszírozó másik társaság az érvényes szerződés ellenére a teljes, 16,5 milliós vételáron felül további 10 milliót követelt az anyukától. Az indoklás szerint azért, mert 2021-ben már sokkal magasabbak az ingatlanárak.

„Akik tudtak és hajlandóak voltak kifizetni a rájuk erőltetett további milliókat, azok maradhattak. Én viszont felvettem 13,5 millió forint jelzálogkölcsönt a szüleim házára, hogy egy összegben rendezzem a már kifizetett 3,5 és a 16,5 millió forint közötti különbözetet, de nem mentek bele, azt mondták, a mai ingatlanárak mellett még 10 milliót kell fizetnem” – mondta a lapnak Andrea.

Mivel többet nem tudott fizetni, várandósan kellett kiköltöznie a lakásból. Pert indított, és bár minden jogász azt mondta, neki van igaza, a bíróság másodfokon is úgy döntött, ezt ma következmények nélkül meg lehet tenni. Így Andrea bukta a befizetett 3,5 millió forintot, az üggyel járó megpróbáltatásokról nem is beszélve. 

A károsult édesanya szerint az építkezést finanszírozó befektetőnek elszámolási vitája lett a beruházóval, felszámolási eljárást indított ellene, és a tartozást a lakókon hajtotta be, többek között rajta is.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top